Ma olyan zenét hallgattam, aminek akartam elmenni koncertjére. Gyurival mentem volna, azaz mentem is a koncertre, csak nem engedtek be, mert teltház volt, úgyhogy inkább ettünk. Aztán valamikor csak elkerültem valami zenés helyre, open mic night volt egy zsebnyi klubban, sorra jöttek a félamatőr [vagy tán egészen az] francia repperek, szörnyű volt, de szórakoztató, kértem egy sört, üldögéltem egy sarokban, nézegettem az embereket, jól elvoltam, de aztán kiszúrtak, & mikor őszintén válaszoltam a második ismerkedő kérdésre [elkotyogtam, hogy magyar vagyok], addig patáliáztak, hogy végül belebeszéltem abba a bizonyos open micbe. Tekintve, hogy nem vagyok repper & nem élvezem az improvizálást, Csokonait mondtam. Imádták. A második rövid versszaknál beszállt a dj [improvizált], aztán doboltak, tudomisén, a végére egész jól éreztük magunkat, bár a produkció minden bizonnyal eklatánsan szar volt. Aztán - szigorúan színpadon kívül - még hülyéskedtem nekik pár sor Belgát is. Csak arra nem emlékszem, hogy Párizs vagy Brüsszel. Ha Brüsszel, akkor a festő volt a párizsi, & mondtam Belgát Belgiumban, hah!

Undorító eső szemerkélt, de kilométer-hiányom volt, úgyhogy lecsalogattam Constance-t a partra. A legszélén, a senkifölde előtti utolsó járdán álldigált egy pali, eléggé átázva-fázva toporgott. Kikerülhetetlen helyen. Mindegy, elmegyünk mellette.
Sziasztok! Boldog Karácsonyt! Szevasz, Csinci, te megismersz, ugye?
Nagyon rég nem hívtuk a kutyit Csincinek. Ez az ázott-fázott, ez egy valaki. Köszönök neki, aztán mehetünk.
Hát hogy biztos nem is emlékszem rá, egy félévet itt lakott a papírgyár mögött a kocsijában. [De, emlékszem.] & akkor csak tőlem kapott karácsonyra ajándékot. Most meg ő hozott nekem. Hát, nincs olyan szépen becsomagolva. Csak akarta, hogy tudjam, hogy ő emlékszik rám. Most már sínen van meg minden. Jó volt, hogy nem sajnáltam & le se néztem. Boldog karácsonyt.

Tegnap nem longboarddal mentem munkába.

Este, mikor felszálltam a buszra, megbökött egy kislány, hogy
ideállhatok melléd, mintha az anyukám lennél?
igen, mondtam, közelebb hajoltam,
meddig mész, kérdeztem,
a huszonhármas buszhoz, mondta,
jó, akkor együtt megyünk egy darabon, mondtam,
majd fölteszlek a buszra, jó?, kérdeztem,
ő meg nézett a tízéves lencsiszemeivel
a vékony sapkája alól
aztán kanyarodott a busz, ő meg dülöngélt,
megfogtam a vállát [madárcsontú],
belebújt a hasamnál a kabátomba & kapaszkodott, így mentünk át a hídon,
leszálltunk, megfogtam a kezét & tipegtünk le a lépcsőn,
& hallottam, hogy szipog, & én is szipogni szerettem volna,
de helyette leguggoltam elé & vigasztalni próbáltam,
a mamám mondta ezt nekem,
mikor akkorka voltam, mint ez a kislány,
ne sírj, mondtam, csak megfájdul tőle a fejed,
megtöröltem az arcát, kisöprögettem a haját a szeméből,
belekapaszkodott a nyakamba,
jól van, gondoltam, hórukk, fölvettem, áttotyogtam vele a zebrán,
megpróbálta a sapkám alá nyomni az arcát,
félrecsúszott tőle a sapka, bele a szemembe,
de nem tudtam megigazítani, mert tele volt a kezem a gyerekkel,
átbotorkáltam a kettes sínein,
az egy dolog, hogy ha muszáj, elviszem ölben a kutyát az állatorvoshoz,
ő se volt nehezebb a kutyánál,
de ez a kölyök olyan furán csüngött,
& a torkomra szorította a kabátom gallérját,
amitől mindig pánikolok, ha a torkomat szorítja valami,
de most mit csináljak vele,
itt bőg a nyakamban,
elment egy huszonhármas,
leszakad a karom,
óvatosan a lábára tettem, próbáltam kedves lenni vele,
nem akartam, hogy azt gondolja, én is meg akarok tőle szabadulni,
észveszejtőn trombitálva kifújta az orrát,
kész, megvolt, bőgött egyet, most már egész jól van,
álldigált a saját lábán,
fogta a kezem,
jött még egy huszonhármas,
csókolommal köszönt el,
szia, mondtam,
leghátul szállt fel,
ágaskodva kenődött a hátsó ablakra belülről,
integetett,
integettem.

Ma longboarddal mentem dolgozni.

Ma hazalongboardozás közben utánamkiáltott egy ember, én pedig megálltam, azt hittem, ő is ki akarja próbálni, de tévedtem. Ezért voltam ma jó.
Megkérdezte, hogy ismerős vagyok-e a környéken, mondtam, hogy nem. Elindult, de utánaszóltam, hogy azért próbáljuk meg, hátha pont tudom, hol van amit keres. Elmondta, hát, azt nem tudtam, sajnáltam. Kiesett belőle egy klasszikus ócska tarhálószöveg, hogy lemerült a mobilja & ellopták a tárcáját & nem tudja letiltani a kártyáját se, nem tud hazamenni se, jaj-jaj. Nem néztem klasszikus tarhálónak, ha meg elviszi a telefonom [amin csodálkoznék, mert egy ócska hámló vacak], nem bánom, mert keserű utálattal gyűlölöm azt a vackot. Úgyhogy egy életem egy halálom alapon mondtam neki, hogy itt a telefon, hívja fel a bankját. Nagyon hadart & annyira remegett, hogy nem tudott tárcsázni.Felhívta a bankját, letiltotta a kártyáját. Mondtam, hogy ha tud valakitől segítséget kérni, hívja föl azt is, de nem volt ötlete se. Mondta, hogy ha kérdezni szeretett volna, meg se álltak, mintha részegnek nézték volna, én voltam az első, aki egyáltalán szóba állt vele, & köszöni, & csak ahogy beszéltem vele, attól egy kicsit megnyugodott. Aztán elment nem tudom hová, nem tudom, mit csinálni, én meg továbbgurultam. & sajnálom szegényt, idegen városban fillér & kommunikáció nélkül, hazajut-e, vagy a népstadionnál alszik a Jung-kötetével, csalódik az emberiségben, reggel nyit a bankja, vesz pénzt magához, hazamegy, elválik az asszonytól, fölmond a melóban & elköltözik Kefalóniába. & jólesett, hogy volt ereje-kedve megdicsérni, mert tényleg büszke lettem tőle. Hát így voltam ma jó.

Ma a nyílt utcán lezsidózott [pontosabban le-zsidómocskoskurvaanyádat-ozott] egy kisnyugdíjas kinézetű bácsi. Mélyen a szemébe néztem, & elmondtam az egyetlen mondatot, amit végig tudok németül [nyolcvan neurót bárhol megkeresel vele kommenttel tanította Gyurmácska, van benne szopás], & hozzátettem, hogy a kutyám is zsidó. Bámultuk tovább a macskákat, a kisnyugdíjas kinézetű bácsi meg minket. A macskák is zsidók, megint a szemébe néztem.
Utálok emberek szemébe nézni. A cipőjüket meg a hasukat nézni kényelmes. A kisnyugdíjas bácsin futócipő volt, elnyűtt, repedt talpú. A szeme kék volt, a cipője emberszerűbb. Ha nagyon muszáj arcra nézni, az emberek száját & állát szoktam nézni. A kisnyugdíjas bácsinak vékony ráncok voltak a szája körül. Öregasszony-ajkai voltak.
Attól, hogy a macskák is zsidók, megrettent, a macskák adekvát bambultak a fűben, nagyon nemzetközi-összeesküvésesen, inkább elment a bácsi. A sréhen szemben levő házba ment be, hetek óta azt nézi, hogy a fehérkerítéses ház körül bámuljuk a macskákat, de most méltatott arra, hogy fölvegye a repedt dorkóját & közölje velem zsidóságom. A kutyája mindenkit hangosan megugat, néha megsimogatom, de Constance nem szereti, mert hangos, többnyire kikerüljük.
Ha legalább zsidó lennék, tán megsértődnék. De a családban csak a nagymamám második férje volt zsidó. & nem is ő volt az anyám vér szerinti apja, hanem a baranyai bokszoló gigerli a törött orrával. A nagyapám pedig egy tót hajós volt. Talán egyszer becsöngetek a kisnyugdíjas bácsihoz & elmesélem neki a családom történetét.

Szinte megszoktam, hogy kerek boci szemekkel néz az összes nem menetrendszerinti biciklis a hídon [a menetrendszerintiek akkor néztek boci szemekkel, amikor januárban két ballábbal nagykabátban szőrsapkában illegtem a hídon longboarddal, most már olyan megszokással kerülnek ki, mintha csak még egy elgurult dísztárcsa lennék]. Meg mióta átszoktam a népesebb, épp ezért könnyebben járható járdára a híd másik oldalán, sok bociszem nőtt az irodistákra is. Szinte megszoktam azt is, hogy hetente egyszer-kétszer valaki lemeszel, hogy ezmiez, hogyműködik, gyorsabb-e, mint a bicikli, mennyi idő, mennyibe kerül, hol lehet venni, mióta csinálom, tudok-e trükköket, & én nagyon aranyosan végigválaszolgatom tőmondatokban az első pár kérdést, még mosolygok is, de ha nem hagyja abba, inkább a kezébe nyomom, próbáld ki, majd rájössz. Nem, ha béna vagy, akkor nem mész gyorsan, úgyhogy nem tudod magad összetörni. Próbáld ki. A mai megfogott, lemeszelt a hídon & egyből azzal támadott, hogy már látott néhányszor itt, & mondjam már meg, hogy minek örülök ennyire. Kezébe adtam, próbáld ki. Kipróbálta, kurjongatott, visongott, hatalmasan vigyorgott. Addig én fogtam a laptoptáskáját meg az ernyőjét. Úgy adta vissza, hogy most már érti. Adtam neki zsebkendőt, hogy letörölje a sarat a kezéről. Röhögött. Szóval az ilyeneknek egyébként zárójelben azt üzenem, hogy egy olyan lókoszt vacak, amivel én boldogan elsuhangatok, mindenestül megvan harmincezer forintból, ennyibe kerül a guys you wanna be megfelelő oldalán tartózkodni.

Van abban valami praktikus báj, amikor bekopog a csótányirtással házaló fiú &:

egy kutya ordítva ugat,
vaskos csörömpöléssel felrúgom a longboardom, amit épp pucoltam,
kínomban égbekiáltom, hogy azt is tarkón kéne rúgni, aki kitalálta a kezem-lábom,
a kutya még mindig ordítva ugat,
kinyitom az ajtót [abban a hiszemben, hogy a sógorom egyik haverja],
a kutya ordítva kirongyol,
a házaló rohamtempóban sápad & közben hátrálni próbál,
pont kihallatszik a puertoricói szörfpunk, az ajtó előtt keresztbehever a board,
kedvesen bocsánatot kérek, hogy nem fogtam meg a kutyát,
de könyékig csavarlazítós vagyok [szemléltető malomkörzés: tényleg],
meg egyébként sem bánt, csak kíváncsi,
Bubuka drága ha egy mód van rá ne nyáladdz tovább a cipőjére,
a házaló bátran nekivág a rizsának,
végighallgatom,
köszi, de most nem kérem, mondom,
& bevág az ultima ratioval,
hogy de akkor a szomszédból ide fognak menekülni,
mondom, jöhetnek,
majd megesszük őket,
köszi, viszlát, mondja,
na gyere, babszem, tegyünk rendet, mondom,
bejön a kutya,
bezárom az ajtót magam mögött,
mintha mi sem történt volna.

- Hogy került ez a kutya a járművezetői tartózkodóba?

- Hugi, mondhatok neked valamit? De cinikus lesz.
- Mondjad.
- Te emlékszel egyáltalán arra a rajzfilmre, hogy Varázsceruza? Amiben a kissrác bármit lerajzol & az igaziból odalesz?
- Igen.
- Biztos?
- Láttam youtube-on.
- Akkor jó, mert azt akartam mondani, hogy na, pont úgy nézel ki, mint az a lurkó a rajzfilmben.

A minden bizonnyal macskás & szintúgy bizton magányos, enyhén pudingállagú fiatal fiúnak, aki, látván, hogy az extraszuper macskakajákat egyenként végigtanulmányozom, önként ajánl hasznos tanácsokat, senki nem mondta volna azt, hogy tulajdonképpen nekem boxerom van, csak szeret ilyet nassolni. Így nem keletkeznek olyan beszélgetések, hogy.

- & lakásban tartod vagy kijár?
- hát, kijár néha.
- akkor inkább ezt ajánlom.
- csirkéset nem szeretek adni neki.
- akkor meg amazt, az a szőrének is jót tesz. egyébként te szoktad fürdetni?
- hát, volt már rá példa.
- hát igen.
...
- a körmei erősek?
- hát, igen.
- & gyakran hány?
- hát, nem.

- Olyan rendíthetetlenül törtetünk előre guggolva.
- Diódnak rendületlenül légy híve ...
- & olyan hangosak vagyunk, mintha vaddisznók csörtetnének.
- Vaddisznók nem énekelnek szózatot.

Sétatéren.
- & mennyi idős a kisbulldog?
- Éppen pont ma pont öt hónapos. & a tiéd?
- Ó, hát az már elmúlt hat ...
- ... tudtam, hogy egyidősek!
- ...ő, hat éves.
- Te most viccelsz, ugye? Nézd már meg, épp most pörög a fején, ez nem lehet hatéves.

Frissen nyugdíjazott papa féléves rotival kontra munkaerő két hét múlva hatéves boxerral beszélgetés elrontási metódus.
Papa: & beszél, de tényleg, leül mellém & karattyol, nemcsak vekeg egyet-kettőt, hanem hosszasan cizellál.
Munkaerő: Constance csak kiköveteli, hogy azt csináljam, amit ő akar.
Papa: Ha adnék neki papírt-ceruzát, írna is.
Munkaerő: Ja, az első kutyám is okos volt, négyhónaposan átrágta magát a Shakespeare összesen. Jó kemény kötésű könyvek voltak. Constance nem olvas, ő csak diktál. De írt már verset.

Papa: Hát, már késő van. [El.]

Olasz agymenészenész beszámol magyarországi élményeiről: Valami városban voltunk, nagyon közel a román határhoz, egy metál klubban. Volt egy jukebox is. Alig játszottunk el egy-két számot, valaki betett a jukeboxban valami hörgős halálmetál számot teljes hangerőn. Nem tudtuk túlkiabálni.

Apuka az ötévesforma kislányát kacsázni tanítja a Dunánál, bedobja, pattog, kiscsaj bedob egy marék kavicsot, kacag.
- Apa, nézd, van egy kutya a vízben, megsimogathatom?
- Csak várd meg, míg kijön.

A kilátós kocsmában [évek óta nincs nyitva, a ráckevei piac fölött egy emelettel volt a terasza, lábad előtt naposcsibe, friss retek, vízipisztoly & tömeg, mellettük Dunácska] ült a két megfáradt horgász egy nehéz napnyi horgászás után, & komótosan iddogálták a jól megérdemelt sörüket - itt basztak rá, mert még a felénél se tartottak, mire fellangyosodott, & azt mindenki tudja, hogy nincs rosszabb egy forró nap meleg estéjén a langyos sörnél. Odaszóltak a pincérlánynak, hogy hát meleg lett a sörük, az meg hozott nekik jégkockát bele. Maga a paradicsom.

Van abban valami megható, ha úgy másfél év után betévedek egy antikváriumba & leszidnak, hogy rég láttak.

Elmentem kutyakajáért a nevesítetlen nagyboltba: rossz ötlet volt. Rengetegen voltak, mindenki nagyon akart nagyon sokmindent vásárolni, tülekedtek, nyomakodtak, feszültek voltak. Megakadt a szemem egy páron, a kismama a legszebb terhesruhájában kényelmesen & büszkén vonul férjecskéje oldalán a hentespult előtt, mintha valami árnyas allé sanzelizé korzó lenne, micsoda hétvégi program, gondoltam, micsoda élet. Per se hová ítélkezzek, én is itt vagyok, a legjobb alíztáskámmal, a legjobb tabispapucsomban, mintha valami árnyas allé sanzelizé korzó háromhársgerinc. A kismama tekintetében megcsillant a felismerés, odajött hozzám, a nevemen szólított, egy volt osztálytársam volt. Komolyan úgy csináltunk, mintha érdeklődnénk egymás iránt [pedig vagy hat éve nem beszéltünk, akkor is csak véletlenül], aztán továbbmentünk. A harmadfél percnyi mosolyparti alatt kétszer mondta, hogy vékony vagyok. Cserébe én is kétszer mondtam, hogy ő meg terhes. Remek beszélgetés volt, & még kutyakaját is vettem.

Ó, nekem már megvolt az első. A Lágymányosi-hídnál, a hévmegállóban. Budapest legszelesebb helye & vagy kétszáz méter hosszú. Oldalazott kicsit, aztán beállt egy ember a látóterembe. Arrébbálltam három lépést. Közelebb oldalazott, ránéztem, átsétáltam a másik kukáig [úgy harminc métert]. Megint közelebb oldalazott, megállt mellettem - oldalvást - a torkát köszörülte, & megkérdezte, hogy tudom-e, hogy nem szabad a bkv-megállókban dohányozni. Jó, mondtam, akkor elsétálok innét, elővettem a legpolírozottabb mosolyom, belevigyorogtam jó közelről az arcába, köszönöm, hogy mondta, átléptem a bukszus között, kimentem a parti alléra. Éreztem a kudarc szagát belőle, ő most mélyen átélve akarta szenvedni az én nemtörődömségemet, őszintén meg akarta velem értetni, hogy micsoda egy alak vagyok én, & ehelyett polírt, mosolyt, köszönömöt, elsétálást kapott, nem pöccentem ellene, & ezért benne maradt az a sok kicsi gennyes undok mocskos sértődömség.
Továbbra is fenntartom, hogy ahelyett, hogy értelmezhetetlen szabályokat hoznak [a közterület-fenntartók minden bizonnyal spórával szaporodnak, hogy bírják büntetni az aluljáróban dohányzókat, a megállóban dohányzókat meg a villanyoson bliccelőket], emeljék fel a cigaretta árát mondjuk a háromszorosára, hulljon a férgese, mert aki megszokásból dohányzik ész nélkül, az nem fog ezerhétért bondot venni, hanem szépen leszokik inkább, & lássunk csodát: a csikket eldobók meg a megállóban nikotinnácira füstöt fújók csettintésre eltűnnek, én meg háborítatlanul, nyugodt szívvel fogok kedvemre gyárkéményezni.
Addig is leviszem a kutyát a partra a csendbe, & borzasztó hamisan, hangosan & boldogan fogom példaképemet idézni. CapsLockban. ITALOZÁS MOTOROZÁS SZIVAROZÁS CSAJOZÁS TANULÁS!

Tudod, mi az üres fenyegetés?
Mondok példát. Négytagú família, apa, két huszonéves-későtinédzser fiú, meg egy tizenegy-kettő. A két nagyobbik utánakiált az előttük kopogó nőnek, jajdefinom, gyere ide, megtaníjtlak én, megmutassam mit tudok jelleggel. [Aki azt mondja, hogy egy térd alá érő szoknya megy egy közepesen magas sarkú csizma felhívás keringőre & a nő megérdemelte, azt meg elcsépelem a retikülömmel vagy megdobálom a körömlakkjaimmal, választhat.] A nő hátrafordul, mutogatnak, jáj de fájin kutya, a nő leveszi a pórázt a kutyáról, továbbsétál. A két nagyobbik átszalad a túloldalra, az apa kikel magából, "de hát gyerek is van". Itt ér véget a nő türelme, mert márpedig akkor pedig rászólhatna arra a két idiótára, hogy legalább "a gyerek" miatt ne kötözködjenek olyannal, aki boxert sétáltat. A két idióta a túloldalról kiabál, hogy de kitaposná a nő belét, miután leszúrta a kutyát. A nő szól a kutyának, hogy átmehet az úton. Az apa felemel egy eldobott pezsgősüveget. A nő odatoppant, az apa elejti a pezsgősüveget. A két idióta visszaszalad az apjához, amikor közeledni látja a kutyát. A nő átmegy a túloldalra, jutalmacskát ad a kutyának, továbbsétál szórakozni.
Néhány megjegyzés: egyrészt ez a Lónyay utcában volt, nem Ózdon, ne kezdj el mutogatni ujjal; másrészt bosszant, hogy ezt félévente legalább egyszer végigjátszom; harmadrészt meg kérek szépen egy kabátot, aminek rá van írva a hátára, hogy boxerem van & nem félek használni.

- Hogyan lettek ezek a ... foltok?
- Ó, csak játszottam a kutyával.
- Mit? darabolósgyilkosost?
- Ó. Boxerem van.

- ... azt tudod, hogy a szamurájok soha nem ülnek le az ajtónak háttal?
- Tudom, a kutyám szamuráj.
- ?
- Most nincs itt.

- Te, szerintem a kutya tök beképzelt.
- Ugyan már mitől lenne beképzelt?
- Mert állandóan csak azt hallja, hogy ilyen szép, olyan okos, amolyan aranyos, emilyen ügyes. Meg hogy kisvirág. Még az állatorvos is csak dicségeti.
- De attól nem lesz beképzelt, ha tisztában van a képességeivel.
- Az igaz. Jaj, nézd, jaj-de-aranyos, cicagombolyaggal-gobelin-kutya!

"Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy rongálás miatt a hév szerelvények a menetrendtől eltérően, lassabban közlekednek. Munkatársaink dolgoznak a hiba elhárításán. Az okozott kényelmetlenségért elnézésüket kérjük, türelmüket köszönjük.
[szün]
Ez nem új rongálás, ezzel szívunk szerda óta."

[Több kedves mosoly az arcokon. Camaraderie de hév.]

Annak a buszsofőrnek, aki tegnap reggel vitt a kétszázhatoson [amin két vállalhatatlanul tizenöt éve kannásbortól részeg, büdös, mankós, kötözködő elem utazott & ordítozott hol a rejszolásról, hol Petőfi-verseket] ezúton üzenem tisztelettel, hogy egyrészt bekapcsolva maradt a mikrofonja, másrészt pedig hogy arra, ahogyan magában puffogott [aznemigaz hogyittmindig vanvalami basszameg], csak egy szó érvényes: bájos.

Kutya: kuglibábut rágicsál, két gazda: átszellemülten nézi. Kutya: lerág egy darabot a kuglibábuból, finnyog, lenyeli.
Gazda 1: Ki kéne találni, mit mondjunk neki, amikor ki kell köpni valamit.
Gazda 2: Aha, amit nem úgy ért, hogy puszi! puszi! puszi!.
Gazda 1: Lehetne mondjuk traktorgomb. Vagy árokpart.
Kutya: Gazda 1 nyakába ugrik & alaposan összepuszilgatja.
Gazda 2: Traktorgomb, az.

[Hárman térdepelnek az oldalára fektetett kutya körül.]
Asszisztenslány [idült mosoly]
Szuperdoki: Most már két éves, nem?
Pirulékony állattartó: Mindjárt öt lesz.
Szuperdoki: Úristen! Hogy repül az idő!

[Alapos vizsgálat után, mikor már mindenkit összecsóvált, összeugrált, a szuperdoki mutatni akar valamit, levesz a polcról egy modellt, visszafordul, pillanatra megdermed, mosolyog, sóhajt.]
Szuperdoki: Dearanyos.

Per se még mindig függőben maradtam, hiába magyarázott el mindent iszonyú türelmesen a szuperdoki, a függés maradt. Ha minden rendben lesz, akkor egy hét múlva a kutyának kutya baja lesz, ha meg nem lesz minden rendben, akkor jöhet a röntgen, hogy aztán meg majd kitalálják, hogy kell-e műtét [szemrebbenés nélkül hallgattam, csak valahol egészen legbelül, mondjuk csigolyatájékon sikítottam].
Egy hétig drukkoljak, óvjak & reméljek. Ez maga a megőszülés. Még így is, hogy van szuperdoki, akire lehet hallgatni.

Négy óra múltán: addig könyörgött, hogy levittem a partra. Talált egy aranyszínű focilabdát, dübörgött vele, szirénáztam rémültem, megijedt. Leültem a töltésre, lelógattam a lábom, kétségbeestem, elsírtam magam. Odatöfögte a vállam & a fülem közé a buckafejét, meghatódva szipogtam. Örömében a nyakamba ugrott, halálra rémültem, hogy most nem óvom. Hazakörbetáncoltam, megetettem, néztem aranylabda-rágicsálást, most horkol. Kis tejbetök.

- Baba! Baba, gyere ide, te ördögfajzat, te, anyád hol van? Szia, beszélni akarok veled, elmondom egyszerűen. A múltkor, mikor találkoztunk, nem figyeltem a Babára, & megevett egy csomó kukacot, & csak akkor vettem észre, mikor fogás volt, & újat gyúrtam, már rég elmentetek, & tegnap este nem tudtam jönni, sajnálom, az én hibám, beteg lett?
- Ne, nem.
- Mi a baj?
- Azt hittem, férges volt. Nemrég kapott féreghajtót. Hitványnak éreztem magam, hogy férges. Úristen.
[Kis vödröt mutat] - Ilyet evett.
[Visongva] - Ez volt, igen. Jaj, kisszívem, nem voltál férges, csak rossz, megverlek, vége a kis majdnem-öt éves életednek. Úristen.
- Jaj, ne sírjál.
- Ne-em sírok.
- Akkor ne zokogj hisztérikusan. Van a csomagtartóban egy sör, neked hoztam. [...] Jó, akkor sírjál. [...] Mit mondtál? Hitvány? Ez aranyos.

Kutyásblogger: Kicsikém, kakikáljál a seggecskéddel.
Nyaralóbrigád [egyöntetű hahota]
Kutya [begörbít]
Egyes Nyaraló: Nebasz, a kutyád parancsszóra szarik?
Kettes Nyaraló: Kakikál!
Nyaralóbrigád [egyöntetű hahota]

Most áruljam el a trükköt? Leplezzek le? Minden kutyatartó magában úgy gügyög a kutyájának, mint én hangosan.

[Az elátkozott panorámaliftben]
- Szia, tök jó a ruhád.
- Köszi.
- Ez ilyen indiai valami?
- Vietnámi.
- JÉ! TE VIETNÁMI VAGY! MILYEN JÓL BESZÉLSZ MAGYARUL!
- Köszi.

Helyzetgyakorlat.
Sétálsz a kutyáddal hazafele egy forgalmas téren. Szemből jön három guriguriból seftelő, két nő, egy férfi. Az egyik nő rádmordul.
- Bocsi, figyeljcsak ....
Mész tovább. Utánadkiált.
- Te, nem azt akartam, ...
Mész tovább.
- De nagyra vagy baszod.
A férfi hátrafordul, beleavatkozhatnékja támad.
- Ne sétájjá el te kurva ha hozzád beszélnek.
Hát, tudtoddal nem vagy kurva, nem hozzád beszélnek, mész tovább. Hallod, hogy utánadcsörtet a férfi. Nem tetszik, megtorpansz, lecsatolod a pórázt, mész tovább. A kutya megfordul, a férfi megáll, a nők sivalkodnak.
- Rámuszítod a pitbullt mi beperellek!
Most érzed először, hogy neked beszélnek.
- Ez egy boxer.
Néhányan elfojtanak egy-egy röhögést. A férfi visszaoldalog a nőkhöz, kiosztják a gurigurikat, arrébbállnak. Egy másik férfi közeledik, elég részeg. Önelégült vigyor az arcán.
- Így kell ezekkel bánni, látod.
Mielőtt túl közel érne, a kutya eléáll, csúnyán néz rá.
- Hátén magyar vagyok, nem látod?
- Nem bőrszín alapján ítéli meg, hogy kiket tart inkább távol tőlem.
Néhányan nem fojtják vissza a röhögést. Visszateszed a kutyádra a pórázát. Hazaballagsz.

Vagy a csilivili irodaházban [ahol csak az eldugott lépcsőházban találhatnál csótányt, ahol senki sem látja, mert még az elsőre is panorámalifttel járnak] dolgozó, kívül & belül is légkondicionált irodacica [lehet férfit lecicázni?], akinek még a tetoválása is olyan jólfésült volt, olyan divatlapos [megvan az a sztori a japán tetoválótanoncról, aki esténként sutyiban tinta nélkül a saját combján gyakorolja a mestere mozdulatait? aztán egyszer a mester felesége észreveszi a hegeket a combján & elárulja, hogy a mesternek meg fekete mindkét lába, mert ő meg festékkel gyakorolt magán], a haját meg inkább hagyjuk - szóval ha ez a borzasztóan művi lény rámront, mikor épp sugárzást gyűjtenék magamba [nehéz meló, mert a sajtot eszem - bort iszom helyett csak egy nyamvadt cigire van időm, & még a tankom sincs velem], & három szótagnyi hebegés után nekemszegezi, hogy MILYEN EDZÉSTERVET KÖVETSZ: akkor elakad szavam.
Az irodacica viszont rég találkozhatott emberrel, mert a buta bámulást összetéveszti a buzdítással. Elmagyarázza, hogy ilyen diszkréten szálkás izmokat nem lehet gépeken csinálni, úgyhogy szerinte futok, de nem tudja elképzelni, milyen tervvel, meg hogy a vállammal & a karommal mit csinálok. Ezt már érteni vélem, a bal vállam sebes, lerúgott a töltésről a baba, most már én rebegek, a jobb alkarom is, összekarmolt verekedés közben, ja, a vádlimon ez a lila folt is akkor lett, a kis diófán akadtam fenn lábbal, azért. Erre gondoltál?
Repedezik az irodacica Marlboro-man-maszkja. Szeretnék neki gyorsan blöffölni mondjuk egy HST-módszert, de hát sosem voltam se fantáziadús, se ügyes improvizáló, sőt ugye még mindig nem tudnék viccesen féltudományos edzéstervet blöffölni neki, úgyhogy inkább elnyomom a cigarettát & bemenekülök a csilivilinek a csótányos lépcsőházába.

Néztük, ahogy a haverja eljátszogat a kutyámmal. Odakiáltotta nekünk, hogy veszekedni kell vele, így, aztán rázta a botot, hogy az enyém, nem a Bubáé. Aranyosak voltak. Ő közben cseverészett, elfecsegett arról, hogy a háború után csak ötvennyolc hegyi gorilla maradt a vidéken, most már csak a Titusz családja ötvenfős, összesen már négyszázan is vannak. Hogy idén nem tudja őket meglátogatni, de jövőre biztosan. Arról, hogy Kínában volt egy kolostorban, ahol a szerzeteseknek volt egy tigrisük, teljesen kézhez szokott, úgy félóra után hozzá is odament, megsimogattatta magát. Arról, hová tart legközelebb.
Pilóta. Névről ismeri a ruandai gorillákat. Simogatott buddhista tigrist. Látott cápát alulról. A szabadidejében lejön a partra horgászni & gyengéden figyeli, ahogy a haverja játszik a kutyámmal, időnként beszáll ő is. Fehér szempillái vannak, lőrésszerű, napszűkítette kék a szeme. Kicsi, de mély, szántott ráncok nyugodt arcon. Az állatok jók, mondja & rámnéz, csak mi emberek vagyunk idióták. Bólogatok, lesütöm a szemem.

- Te most miért csinálod ezt, mindig úgy öltözöl, mint valami vakációzó madám, amikor találkozunk.
- De az miért baj?
- Hát baszdmeg képzeld már el, hogy nézünk ki, a tetoválásaim, a halom karkötőd, a selymeid, meg egy boxer. Mint egy kibaszott cirkusz. Öltözzél rendes punknak.
- Ne hisztizzél már, ha zavar, vegyél öltönyt.
- Jól van, jól van, befogtam.

Hosszú-hosszú napok után megemelkedett fikarcnyit a Kis-Duna, azon gondolkoztunk, hogy lenn a gáton átnyalt-e a nagy, mert fenn tudtommal nem. A gáton ilyenkor nem eresztenek át, túl erős a sodrás & túl sok a hordalék, nézd meg bármelyik hajótartót, komplett fák vannak rájukakadva, szétgyepálná a zsilipet meg a tudomisénmit, meg azért is leeresztik ilyenkor a Kis-Dunát még kisebbre, hogy aztán legyen hely a belvíznek. [A szétvíz meg a pára, gondolom, de ez mellékszál.]
Valaki hozott le egy fehér rózsát meg két mécsest az akasztottembernek, a helyét nem tudta, a szép szomorúfűz alá tette őket, följebbvittük oda, ahol tényleg történt a meghalt, a mécseseket oda, ahol szétrúgta az aljnövényzetet, a rózsát oda, ahova a kötelet hurkolta, mondván, ha van lélek, ő, lélek?, hát akkor. Zavartan & cseppet megilletődötten hallgattunk kicsit.
Most válnak, elmesélte, mi nyomja a szívét, séta előtt még volt egy utolsó veszekedés, értsdmeg, itthagyott egy & negyedmillió adóssággal, vitte a kocsit, a tévét, a mosógépet, mindent, dolgoztam egész évben, hogy neki minden meglegyen, most megvan mindene, hát tessék, de a kétszázötvenezres telefonszámlát már nem bírtam lenyelni, én életemben ennyit nem telefonáltam, azt nem vagyok hajlandó, erre föl odacsődítette az anyját, abból lett ám a kalamajka, mert mikor meg borult a bili, kapott egy maflást, erre meg az anyja hívta a rendőrséget sipítva, hogy fegyverrel fenyegetem a lányát, hát nem kijött a kommandó?, lezárták az utcát, aztán leültem a rendőrrel, elmondtam neki, elmentek; hát, mi hét évet zártunk le, a rendőrök meg az utcát, hát kell ez nekem?
Kicsit hallgattunk, kicsit szabadkozott, hogy nekem panaszkodik, meg hogy jó ám, hogy meghallgatom, motyogtam valamit, aztán ámulattal néztük az év első szentjánosbogarát, körülnéztünk, hátha megtaláljuk a baglyot, ámulattal néztük az év második szentjánosbogarát, kimásztunk a civilizációba, hülyéskedtünk az éttermesékkel, köszöntünk.
Eszembe jutott utána az a két fiú, akik lejöttek a partra szalonnát sütni & sörözni a Lámpás nevű kutyájukkal így keddeste, mert aranyosak voltak, aztán meg hogy a lábfejemet meg az alkaromat megcsipkodták a szúnyogok, végre van normális szúnyogcsípésem, megálltam vakarózni, nehogy elmúljanak [elmúltak azóta], kicsit méláztam a hársfaszagban, elgondolkoztam azon, hogy van-e bennem szufla bárkit megkérni arra, hogy vigyen már ugyan Bécsbe & hozzon is vissza, végképp eldöntöttem, hogy nincs, betlizek, ahogy szoktam, hát most mi van, legföljebb én leszek a világnagylúzer világbohóca, már megszoktam, remélem vannak ott is hársfák, hogy ilyen könnyedén legyinthessek, ha lemaradok az utolsó vonatról.

Milyen szép ma a hold, ugye? Ja, képzeld, egyik nap megyek fönn a kutyákkal a töltésen, az egyik elkezd őrülten ugatni annál a fánál, ott, a csipkebokrok között, látod?, annál, na, odamegyek, nézem, mit ugat, van ott valaki, tudod, azt hittem pisál a pali vagy ilyesmi, mondtam is neki, hogy ú, bocsi, nem harap, csak hangos, elég fura volt a pali, meg nem is válaszolt semmit, közelebb léptem, hát ilyen vastag kötél volt a nyakán, de úgy kapaszkodott a fába közben, rohantam a Janiékhoz, pont lent voltak, tudod, aki a harmincnégyesen szokott horgászni?, na megyek hozzájuk, hogy hozzál bicskát, valaki felakasztotta magát a kiserdőben, erre az meg azt mondja, hogy hát akkor ott dögöljön meg a picsába, ha már nem volt jobb dolga, de per se hoz bicskát meg elemlámpát, szaladunk vissza, nézzük lámpával, hát már ilyen kék volt a feje, mondtam, hogy ne nyúljunk már hozzá, Jani meg közli, hogy ja már megmakkant, hívtunk mentőt, de minek?, hát nem jutott jobb az eszembe, de itt voltak hamar, azok meg azt mondták, hogy hát olyan jólszituáltnak néz ki, inkább kihívják a helyszínelőket, mert idegenkezűség gyanúja meg tudomisén, hát itt álltam éjfélig, mint valami szentfasz, érted, de tényleg fura volt, így az egyik karjával ölelte a fát, látszott, hogy kapart a lábaival, lehet, hogy csak meggondolta magát közben, de hát mindegy, ha meghalt, meghalt, hát ez van. Nézd, följebbment a hold, mire ezt mind elmondtam.

Dögunalom volt az ideút, kis avrojettel jöttünk, az egyetlen esemény az volt, hogy mellettem a másféléves elkezdett bőgni, az anyja mutogatta neki, nézd, kiselefánt, de a gyerek le se szarta, aztán kérdeztem, hogy szabad lesz?, & megmutattam neki az ipodomon a kutyádról a videót, & a gyerek tátott szájjal nézte, aztán annál a résznél tudod, mikor húzod, kibukott a kölökből, hogy búú-búú, mondtam is az anyjának, hogy a gazdája is ezt szokta mondani, csak az már harmincéves.

- Figyeljcsak, cica, te utálod a szagomat.
- Mi van hogy?
- Hát, az hogy van, hogy húsz percig tudod elemezni a parti szagokat, de még arról is három mondatot elkarattyolsz, hogy milyen szagú a kutyád allergiás keléseiből kifakadó genny, meg azt is meghallgatom, hogyan fejted ki részletesen, hogy szerinted mitől milyen szagú lesz a lábad, de az nem fair, hogy rólam soha semmit nem mondtál, még rosszat se?
- Te elkezdted Az éjfél gyermekeit?
- Cica baszdmeg ne válts témát.
[várakozásteljes csönd]
- El, na, kurvajó könyv. Akkor most milyen szagom van.
- Örülök. & nem én vagyok a Saleem.
- Nem lehet belőled egy egyenes választ kiszedni, cica.
- Jól van baszdmeg, agglegényszagú vagy, így jó?
- Savanyú vagy édes?

A nővérem horkolós, forgolódós, csivitelős alvó. Tegnap éjjel álmában jó félórán át hangosan kérlelte a kutyát, egyél, buba, na, egyél szépen. Vajon miről álmodhatott.

[A kutyaetetés mint szertartás. Annyiszor meséltem már róla, & nem, még nem unom. Csak kíméletes vagyok.]

- Jó estét.
- Jó estét. [Megpróbálja kivenni a zsebéből a vonatjegyet. Az ölében horkol egy boxer, egy kicsit nehézkes így.]
- A zsebében van a jegye?
[Bólogat.]
[Legyint.] - Hagyja csak. Hadd aludjon. Viszlát.

- Adok neked egy új munkát, nem izgalmas, de legalább idegesítő & kurva unalmas, jó?
- Christopher Walken mit mondana erre?
- oh boy ....
- [vihog]
- De te nem vagy Christopher Walken.

Mi feketék meg arabok, ha meglátunk valami ismeretlent, tudod, mit csinálunk? elszaladunk, nyúlcipőt húzunk, eliszkolunk. & ez alapvető különbség, mert az idióta fehérek, ha meglátnak valamit, ne vedd magadra, de tudod, mit csináltok ti fehérek, ha megláttok valami idegen, ismeretlen dolgot? Megbámuljátok.

- Tudod, ezt a tehetetlenséget nem bírom elviselni, hogy csak várjak türelemmel, baszdmeg, a káelemben a gépcica bemondja, hogy föl se fogják venni a telefont & bontja a vonalat, nézegessem csak a honlapjukat, a honlapjukon az unable to waitlist & a no information available váltakozik, én meg várjak, mint a szar a fűben.

- Megértem, nyuszika. Nézegessél videókat Constance-ról a youtubon.

- Na, akkor el is bőgném magam.

(Hahota.)

Ez van most, soha nem ismert erejű honvágy & mindent elárasztó tehetetlenség. Meg az, hogy marha szerencsés vagyok ám, bármilyen hülyén hangzik is ez pont az én számból, aki ha egyszer repülőre ül, máris egész Európa légiközlekedése bénul meg, pedig így van tényleg, mert egy olyan városban rekedtem, ahol egyszerre két barátom is felbukkant, figyelnek rám, gondomat viselik, & még nyafoghatok is nekik. Az afféle apróságoktól eltekintve, hogy van fedél a fejem fölött, tele tányér, ha megéhezem, sőt akár ördögsörrel is cimborálhatok, ha kedvem tartja. Azt meg aztán plánem említve, hogy nemcsak megnyugtatnak, meg is nevettetnek. A sírást ilyenkor egyszerűbb azért visszanyelni, sokkal, sokkal egyszerűbb.

- Finom ez a tea.
- Tettem bele szeretetet, attól.
- [méla döbbenet]
- Rumot, na. Nem lehet veled viccelődni, kiscica.

- Bocs, ne haragudj, kérhetek egy szál cigit?
- mmhmm [cigit nyújt]
- Köszönöm.
- mmhmm
- Tüzet is?
- mmhmm [öngyújtót nyújt]
- Tudod, ne haragudj, de most volt Csepel-Budafok meccs, & ettünk három hamburgert utána, meg ittunk is, & most nem bírom ki, hogy ne gyújtsak rá. Három hónapja szoktam le. Most bírtam a legtovább. Köszönöm.
- Őő, a kiselefántos öngyújtóm?
- [visszaadja] Ja, köszi. Jó éjszakát. Köszönöm. & a kutyád is jó fej.
- mmhmm szia.

Panorámalift, májfoltos kezű bácsi műbőr szatyorral. Közel hajol a gombokhoz, megtalálja az első emeletét. Melléállok. Nézi a gombokat. Az ajtó becsukódik, ijedten rámnéz.
- Nem kellett volna valamit még megnyomni?
- Nem, már megyünk.
Kinéz a nagy üvegen.
- Már megyünk. Még sosem ültem ilyenben. Csókolom.
Kiszáll. Becsukódik az ajtó. Már megyek.

- Jó napot.
- Jó napot. Kaptam ...
- Üljön csak le.
[Leül.] - Kaptam egy emailt, hogy nemsokára lejár a beiratkozásom.
- Tudom. Én küldtem.

[Kicsi hatásszünet után mondja csak ki az emailcímemet, mosolygok rajta, megszoktam, hogy némi értetlenségre ad okot, de én tudom, hogy éppen Rushdie-nak emelintek kalapot. Ez a bárkinek a kedvenc könyvtára lenne.]

Bocsneharagudj, á, biztos megharagszol, de tudod, ebben a tömegben meg minden, szóval nagyon finom az illatod, öö, azt hiszem, ez a sapkád illata, na mindegy, ezt el akartam mondani, bocs.

- Kisasszony, mostanában nem hívtam, mert minden rendben volt, de tegnap meghalt a macskám, olvasson fel nekem megint egy kicsit.
- Szóljak Önnek negyed óra után?
- Ne, most nagyon szomorú vagyok. Ez legalább húszperces szomorúság.