Itt van az asztalon.
Maradok a haspók-elnevezések mellett, úgyhogy logikusan Lakoma lesz.
Lomo 219.

[Apu mondogatta, hogy akinek tíznél több táskája van, az mániákus. Lomóknál mi a határ? & tekintve, hogy a falat-típusúból három van, hogy fogják hívni a következőt? Bulímia?]

Vettem egy szupernyolcas filmfelvevőt.
Ne kérdezd, miért.
Nagyon boldog vagyok.
Azért, mert vettem egy szupernyolcas filmfelvevőt.

Már csak a réskamera hiányzik. [Bár momentán nem.]

Kukackodás közben mindig vigyorog. A kukackodáshoz kell mindig egy játék, ami alkalomadtán kiesik a pofájából, jelen esetben például az élénksárga gumicsont. Kukackodás közben szörcsög, szuszog & kéjeseket sóhajtozik.

Múltkor furcsán szép virágot találtam a földön, most meg halott vakondot. Mind a kettőt lelomóztam. A vakondnál volt, hogy felvettem "a tárgy az utcán hever" pozitúrát [merthogy Vacsora lévén szépnevű Lubitel*, tükörakna vagy mi a kánya, csak felülről lehet belekukucskálni], vállszéles terpesz, térd berogyasztva, fej a térdek között, Vacsora a seggem alatt, szerintem kábé pont úgy néztem ki, mintha a saját alfelemet szeretném lefényképezni [a földút kellős közepén per se, mondhatnám, hogy ott jött az ihlet], hát nem jön két ötvenes kiránduló pörge svejcisapkában, bottal, & rámköszönnek, hogy kezicsókolom?, zavaromban elrebegtem, hogy jóestét, & ettől még jobban zavarba estem.

*Képérzékelésileg jegyzem meg, hogy a Lubitel tényleg a legszebb nevű fényképezőgép, objektíve mondom, nem mint pancser lomográf & elvakult Vacsora-jongó, illetőleg hogy eleve az egyik kedvenc szavam volt az, hogy célfotó, de most, hogy tudom, hogy egy bizonyos réskamerát [figyeld a reakcióidat, azt az édes-titokzatos-bús sokatmondást, ami egy egyszerű eszköz nevében lenni bír] használnak a célfotó-csináláshoz, azzal kelek, azzal fekszem, a zuhany alatt, a sloziújsággal az ölemben, a tányérom fölött, a parton, a héven, a hídon, a széken - csak arra bírok gondolni, hogy mennyire olthatatlanul szükségem vagyon egy réskamerára.

Találtam neki az egyik horgásztartó alatt egy dömpert. Neki. Attól teljesen bezsongott, hogy rálépek, rúgok, & akkor gurul & zörög. Okos kutya, látod, rögtön azután, hogy lerágta a piros platniját [amire léptem], nekiállt a kerekének.

No ilyen az, ha a lejárt filmet még le is fagyasztjuk felhasználás előtt. Kásás, de szerintem azért, mert gyakorlatilag úgy kellett összekapirgálni a fényt magam körül, mert szar idő volt. A kép magáért beszél, a mondandója pedig az, hogy dedede azaz énbotom.

[Vacsora-elméletileg egy dolgot felejtettem el leszögezni: Constance a múzsám.]

Vacsoráról sokmindent kelletik elmondanom.
Egyrészt ugye azt, hogy kocka alakú képeket csinál. Ez azért érdekes, mert nem téglácskák, mint az átlag képek, egész más arányok működnek egy kockában. Példálul ha a képnek csak a felső harmada ég, akkor biztos, hogy a leglaposabb lapály is lejtősnek fog látszani rajta. Ha lapos lapálynak látszó lapályt akarok fényképezni, akkor minél több eget kell beletenni. Vagy egyáltalán semmi eget & közelről pofánlőni a Constance-t.
Meg el kelletik ismernem, hogy gőzöm sincs, mitől lesz az egyik kép élesecske, a másik meg nem.
& közepesen csókásbiztos a gép, vagyon egy nagy előnye meg egy nagy hátránya. Előny az, hogy nem tudom elkövetni azt a bakit, hogy a lencsén felejtem a kupakját, ilyen tükörizés a szentem, a kupak meg a nézgelődő & a lövős lencsét együtt takarja be, egészen hóemberalakú egyébként, nagyon aranyos, & ha nem veszem le a kupakot, akkor nem látok én se semmit, & ilyenkor általában rájövök, mi a hiba. A hátrány az, hogy magamnak kelletik tekergetni a filmet kockáról kockára, amit pozitívan is foghatnék föl, mert ezért lehet partonpartot meg partonkutyát fényképezni, de bizony komoly szellemi kihívás, ha lendületet veszek, megesik, hogy áttekerem az üres kockát, visszatekerni pediglen nem lehet. Vagy hogy előrelátóan áttekerek lövés után rögvest, aztán a következő lövésig elfelejtem, hogy áttekertem, & áttekerek mégegyszer. Per se az örök optimizmus hangja ilyenkor azt mondja, hogy az el nem lőtt kocka a lomográfia kvintesszenciája.
& azt szeretem a legjobban a Vacsorában, hogy a csípőből lövésnek új értelmet ad. Egészen konkrétan ágyékból lehet vele lőni [a fekvőhelyzet előnyös mert nem kell támaszték]. Második legjobban pedig hogy ez a gép, ez baszdmeg lefényképezi a levegőt. Némelyik véramatőr képemen simánszki látni lehet a levegő vibrálását, a nevetés hullámait az éterben, meg egyéb zámbódzsimiket, pedig én aztán béna vagyok az ilyesmihez.
Illetve a gyakorlati tapasztalatom eleddig azt mutatja, hogy ad absurdum teljesen mindegy, hogy mikor járt le a film, amit belenyomsz a gépbe, normális képek lesznek belőle. Délután az is kiderül, hogy ha a lejárt filmet két órán keresztül sétáltatod mínusz néhány fokon & utána ellövöd, lesz-e belőle pángalaktikus gégepukkasztó, vagy egyszerű, béndzsácska fényképecskék.

Végül álljon itt egy remek elmosódott példa arra, hogyan kell lapos lapályt fényképezni kutyapofánlövéssel. [A háttérben széjjelgyepált niveás naptejreklámnak szánt strandlabda.]

Zámbódzsimi! Arra emlékszel még, milyen színű a szomorúfűz alatt az avar? Sárga barna szürke? Olyan sok kicsi kardélből vagyon összerakva, hogy beleszédülsz-e? Kíváncsi lennél, hogy ha most fonnál magadnak a vékony ágacskákból hintát, elbírna-e? Nincs rá időd, hogy kipróbáld, mert kétségbeesett kerek szemek vigyáznak? Mert kiesnek a botok a zacsipofikból? Mert annyira elanyátlanodik egy perc alatt, hogy inkább fölmászik ő is a fára utánad?
Folyik-e már a mézesmázos eperhab le a gigádon? Eláztatott-e a ragacsos olvasztott vattacukor?

& igen, én lettem a pixelek zámbójimmyje. El kell ismernem. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, a szépség & az édesség cukros levében főlök, a negédesség hájával kenegetem magam, túlcsordulok, kiszökkenek gazdám fogai kerítésén, én, a kutyásblogger vizuálhányadéka. Édes novemberi napfény, szívbemarkoló kutyatekintet, hósipkás tömpe orr, & igen, a pillanat, amikor a csobogó víz & a föléje hajoló szomorúfűz nem érnek össze. Menthetetlen vagyok, fanyalogva dobd rám a tegnapi metróújságot & írj egy bejegyzést arról, hogy milyen mocskos ez az ország.

Gyakran gondolkodom rajta, hogy mi szokott ilyenkor a bucka fejében járni.
Amikor beleheveredik a fűbe, úgy tartja a tappancsait, mint az úri kisasszonka a topánkás lábacskáit, ha leül a kaffé teraszán, kicsit párhuzamosan, kicsit keresztbe, összehúzza a szemét, hogy egészen mandulavágású legyen, & olyan hangsúllyal tartja a levegőben a negatív orrát, mintha azt mondaná, hogy "látod, kisgazdám, még ébren vagyok, figyelek, tartom magam, nem alszom el, bár olyan kényelmes ez a pázsit & a napocska is olyan édesen melegít, egészen elálmosodtam, most olyan szívesen álmodnék macskákról, amik közel jönnek, botokról, amik pont a tömpe orrom előtt esnek le a fáról, alacsonyan szálló sültgalambokról, de tartom magam, ébren maradok, megvárlak szépen, & aztán amikor már a közelembe érsz, hirtelen felpattanok, pár lépésben lendületet veszek, & lelkesen hasbarúglak majd".

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a Vacsorát a parton is át kelletik tekerni a következő képre, nekem, a két szép kezemmel [azaz hát az egyikkel kell tekerni, a másikkal meg fogni kell], illetőleg azt is, hogy milyen szép a part, a négyzeten, a négyzethálón*, nem is értem.

[*A szerk. megjegyzése szerint a moirásodás [nem, de mindegy, mert majdnem, & a moirának vagyon értelme] az oka, azaz mégse, hanem az, hogy vannak ilyen izék, amik a képek kicsinyítésekor hasznosabbak, mint a kilencvenfokos fehérprogram**.]

[**Ez most úgy hangzott, mintha én nemcsak fényképészetileg analfabéta [meg vak] lennék, hanem még ilyen tisztaságmániás mosómasa is, pedig az se. Vagyis az nem, csak analfabéta, vak, hopp, eszembe is jutott egy Patti Smith szám, de nem mutatom meg.]

Megvagyon. A Vacsora. Az lett a neve. Nagy & nehéz, & egyetlen dologra alkalmas tökéletesen: csípőből lőni. Ki tudom nyitni egyedül a keresőkéjét. & a filmet is ki tudtam szedni belőle két óra alatt. Constance szétrágta. A filmet. Most már azt is tudom, hogy milyen film kelletik bele. Megkerestem a nagy interneten. Drága film kelletik bele. De majd ezt is megoljduk. Vannak még homályos foltok, mint például hogy a méretet hogyan kelletik állítani, meg hogy az a narancssárga meg citromsárga kis vac mire való [szűrők, oké, azt megjegyeztem, de mit szűrnek, érted], meg egyéb apró defektek a részemről, hogy vagyon az a két szám, amit kelletik állítgatni & az egyiknek olyan neve vagyon, mint valami keletnémet havilapnak, na, hogy azok egészen konkrétan mit, miért & hogyan állítanak. Per se tulajdonképpen véve cseppet se bánom, hogy ezen a téren én vagyok a klasszikus hülye tyúk, mert így élvezem. Sokkal izgalmasabb leszen úgy lövöldözni, hogy tök nem tudom, mit csinálok. A tervezgetést & gondos beállításokat meghagyom a hímeknek, az nem elég hebrencs.
Úgy érzem magam most, mint aki időugrott. Hülyéskedni a szappantartó alakú kislomóval [made in china] meg hülyéskedni ezzel a féltéglával egészen más kategória. Olyan, mint felnőni.
A Vacsora meg ilyen.

Azt hiszem, vettem még egy lomót. Egy hardcore kategóriásat.

[Mert az vagyon, hogy meglepő fordulat, de velem is történnek jó dolgok. Volt rám gondolva, & ezért én most kaptam kemény munkával hah!, böcsülettel megkeresett pénzt. Úgyhogy az önbeteljesítő önjutalmazás után most vállveregető önjutalmazásba fogtam. Kelletik majd egy új doboz is, mert már nem fér bele a régibe az összes fülbevalóm.]

Nem kimondottan vagyok az elvek embere. Sőt. Ha valamivel elvileg egyet is értek, nem hangoztatom, ha sokan hangoztatják [mondják elegen amúgy is]. Nem járok tüntetni meg felvonulni, mert céltalan gesztusnak tartom csak, rosszabb esetben szimpla erőfitogtatásnak. A vasárnapi tüntetésre sem megyek. Ha hideg leszen & nem fog sütni a nap. Ha fog sütni a nap, akkor sem megyek tüntetni, viszont leszen alkalmam az egyik új lomómmal csípőből tüzelni.

[Mint a Garázsban volt egyszer asszem az örökérvényű axióma: Vasárnap este buli lesz. Feltéve, hogy eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz.] 

Szerinted hányadjára sikerül pontosan két másodperc alatt elhúzni a markomat egy sztenderd piros pad támlája előtt, ha az a gyöngyszem kerekedett rá, hogy "Gyurcsány elvtárs, te szemét, miért nem fizet adót a kínai szemét?"
[Fejlődésben lévő lomográfus lévén először csináltam próbahúzásokat üres marokkal, de kerregtem hozzá, mint Falat szokott.]

[Előhívattam még két filmet, az egyik zérónullasemmilófasz, a másik nem. Siker, élmény, már csak két film vagyon hátra.] De ezek lényegtelen dolgok.

Megvagyon a lomó neve.
& megvagyon a lomóbirtoklás első mellékhatása. Úgy jár-kel az ember [lánya], ha egy lomó vagyon a zsebében, hogy azt nézi, hogy az a valami, ami éppen előtte tartózkodik, hogyan nézhet ki, ha négy darabkáját négy kicsikét különböző időpontban, adott esetben négy kicsikét különböző helyzetből lefényképezzük, majd ezt a négy kicsikét különböző darabkaképet egymás mellé tesszük. & ha ezen gondolkozik az ember [lánya], az a két másodperc, ami ott lapul a zsebében, távlativá válik. & ha két másodperces távlatokkal a fejecskéjében az ember [lánya] kinéz az ötödik emeleti erkélyről, hirtelen észreveszi a málló vakolatú tégla tűzfalat ott szemben, előtte a kicsit csálé, ám hosszú & világító alumíniummal körbetekert kéményt előtte, hogy a huzat mozgatta erkélyajtóban mindig máshol tükröződik a nap. Vagy ha az ember [lánya] a másodperces távlatokkal a fejecskéjében nem tud az erkélyre kimenni cigizni, hanem le kelletik csattognia az utcára, akkor az amúgyis szívecsücske táblamániája új dimenziót nyer, mert milyen lehet mondjuk a Bódi vagy a Szám Géza táblája, ha csak négy, kicsit különböző időpontban, kicsit különböző helyzetben lefényképezett darabját összerakjuk egy képre. Vagy a munkahelye előtti betonkockákba ültetett & gömböcske formára nyírt bukszussal szarakodik az ember [lánya], mert milyen lehet ez, ha úgy fényképezi le, hogy falatot forgatja fölötte, de az ember [lánya] béna, úgyhogy ezt nem sikerül kipróbálnia.
Per se az ember [lánya] a távlataival, dimenzióival & a tér-idő kontinuum újraértelmezési próbálkozásaival néha van figyelmeztetve arra, hogy nem szükséges sem előre, sem utólag tudnia, hogy mi leszen a képen, & akkor rájön, hogy naná, ha nem vezetek jegyzetfüzet arról, hogy szépen sorban mit fényképeztem le, akkor utólag nem valószínű, hogy felismerhetőek lesznek a képei. Ha sikerültek egyáltalán, drukkolj neki.

Szia, falat, szereted a halat?