Voltak ezek a viharos napok. Egy este egy tizenhatévesforma lány kérdezte, hogy nem láttam-e egy beagle-t, látszott a szemén, hogy csak azért nem sír, mert nem ér rá, minden sejtjével kétségbeesve keres. Másnap láttam egy biglit a parton, csatlakozott hozzánk, a többieket meg kétségbeesve ugatta. Látszott rajta a félés. Tegnap volt egy elegántos férfi nagy kocsiban, ő uszkárt keresett. Már volt eszem, elkértem a számát, ha ma rémült uszkárt látok, felhívom. Valamék reggel meg a százhármas megállójában kolbászolt egy fiatal kutya, egyévesforma, akkorka, mint Constance, csak nem olyan tankalkatú, sárga. Helyes kutya volt, magabiztosan mozgott az emberek között, de látszott, hogy keres valamit. Rendezett, ápolt, nyakörves [nincs rajta telefonszám], & iszonyú gereblye, bordák mindenhol, kilógó gerinc-hegyvonulat, az első lábán borotválás nyoma, ettől a kutyától vagy vért vettek nemrég, vagy infúziót kapott. Most meg el van veszve, kicsit ideges. Mászkált még egy darabig, aztán a lábomnak dőlt. Megjött a busz, az emberek megzsizzsentek, a kutya felélénkült, amíg nem figyelt, gyorsan felpattantam a buszra. Felpattant ő is. Ott szállt le, ahol én, csóvikálva jött utánam a melóba. Mondtam neki, hogy te figyelj, kiskutya, ide ne gyere be, de csak nézett rám reménykedve & rázta a seggét. Végül a recepcióslány tette ki, nekem nem volt szívem. Napközben nézegettem az ablakból, hogy ugye nem kacsázik a soksávos úton, nem láttam. Sajnáltam szegényt, olyan jó kutya, egyedül, elveszve.
Mit lehet tenni, hát ha hazaviszek minden kutyát, amelyiken megesik a szívem, akkor én leszek Csepel őrült kutyás nője, a szomszédok feljelentenek a köjálnál, bekerülök az aktívba, cséanna budapesti lakós szomszédai szerint visszahúzódó, jámbor darab volt, aztán bekattant, & összegyűjtött százkét kóborkutyát a lakásba, hangosak, piszkosak, nem merünk a lépcsőházban közlekedni. Azt tettem, amit lehet, vettem Constance-nak labdát meg halat, & pár napja öt perccel többet ölelgetem a szokásosnál.

Egyébként meg azt lehet tenni, hogy például meg lehet tanítani a kutyát a nevére meg néhány alap parancsszóra.
Constance-t mindenki becézi, & mindenki mindig máshogy, ő a kutyák Ságvári Endréje, de ha szólok hozzá, odafigyel rám, mondjak bár bubát, babát, bubut, macit, micit, csibét, csincit, bármit. & döbbenetesen sokszor látok olyat, hogy tényleg még a nevére se hallgat a kutya. Viszi anya a pórázon, Csöpi ordítva ugatja Constance-t, a szálkányi fogait csattogtatja, anya szól Csöpinek, hogy Csöpi, Csöpi, Csöpi meg se rezzen. Per se minek hallgasson a kutya a nevére, ha úgyse engedi el soha szabadon.
Meg igenis tudja a kutya azt, hogy álljon meg, ha azt mondom, sosem vártam el C-től azt, hogy első lábhozra hasoncsúszva rohanjon, de azt igen, hogy ha rászólok, hogy megálljon, akkor meg legyen állva. & megáll. Akkor is megállt, amikor nekiszaladt egy dzsipnek & iszonyúan betojt, & hazáig szaladt volna, ha nem szólok neki, így az volt, hogy nekiszaladt a dzsipnek, elindult rohanvást haza, szóltam neki, együtt rohantunk.
& igenis meg kell tanítani a kutyának, hogy velem biztonságban van. Az egyórás szilveszteri petárdaparti alatt végig babusgattam, amikor séta közben kapott idegösszeomlást a petárdázóktól, ölben hoztam haza, amikor jégeső esett & attól félt, föléhajoltam, hogy védve legyen, ha megijedt egy fenyegetően fölfordított vödörtől, látványosan legyőztem neki a vödröt, & aztán jól szétrágtuk. Most ha valamitől tart, tűzijátékot hall, ilyesmi, odajön hozzám, nem pedig kiszalad a világból.
Csinálsz valamit a kutyádért, vagy az lesz veled, mint a kislánnyal, az autós palival, meg az első kutyámmal, a mély víz: Egér kutyám egyszer lépett le, akkor elcsapta egy autó, majdnem belepusztult szegény, utána mindig ott volt a lábom körül; annyira vigyázott arra, hogy mindig legyen vele egy kisgazdája, hogy egy idő után lekopott róla a póráz is, nyakörv is, úgyse mozdulna el tőlem. Azt a két hónapot viszont, amíg az Egér felgyógyult a gázolás után, az ellenségemnek sem kívánom.

A szeretési gép, akinek egyszerű szeretni, ennyit azért megérdemel. Hogy amikor jön a vihar, ne ugorjon meg ijedtében, ne vesszen el. Ha már elvileg szeretjük.

Ez a kis eső hamarabb ért oda a harkályos fához, mint mi: elöl a hajam & a nadrágom szára, aztán én, de még ott volt egy kicsit, mint ahogy a kölcsönkapott sálban is velem jön még egy kicsit a gazdája, bújkált a szag a szám & a fülem között, & ez a harkályos fa nekem nagy szomorúságom volt, az utóbbi hetekben annyiszor álldigáltam alatta & kerestem a tompa kopogás harkályát & annyiszor nem láttam, hogy szinte föl is adtam, de ma, pont ma, pont mikor egymást váltottuk az esővel, épp csak felpillantottam, igen, ez a harkályos fa, ahol sosem látni harkályt, & a legkézenfekvőbb & legszembetűnőbb helyen ott volt a harkálynyi lyuk & épp tűnt el benne a harkály segge. Nem is értem, eddig hogy nem vettem észre. Búcsúnak tekintem, szia Anna, szia, harkály, szép vagy, de remélem, soha ebben a büdös kis életben nem látlak.

A nővérem valamelyik nap a nagydunára vitte a kutyát, ott talált kacsát. Vergődött nem messze a parttól, nézte, nézte, mi a baja, látott valami damilt. Belegabalyodott, gondolta, megmenti, elkezdte húzni a damilt. Jött vele vergődve a kacsa is. Nagyon dobálta magát, de amint a kezébe fogta a nővérem, a kacsa nem mozdult. A damil meg nem ám rátekeredett, belegabalyodott a lábába vagy ilyesmi, hanem a végén horog volt, & az átszúrta a nyelvét. A nővérem kiszedte nagy nehezen a horgot, letette a kacsát, az meg gyorsan betekert a Dunába.
A kacsa nyelve rózsaszín, & egész nagy, olyan háromujjnyi.

Tavaly egy reptetőbe rakták a gatyássast & a koronásdarvakat. Nem sokkal később a koronásdarvaknak lettek kicsinyei. Nagyon féltették őket. Amikor éppen a kisdarvaknál kolbászolt a gatyássas, apadaru meg anyadaru jöttek iszonyú fenyegetően, csapkodták a szárnyaikat, aztán fogták magukat, & ájultra verték a gatyássast. A gondozói menekítették ki, líg-lógott a feje, mikor vitték. Felgyógyult, visszavitték, hetekig a legeldugottabb sarokban gubbasztott.
A koronásdarvaknak meg idén is voltak kicsinyei. Daruapu & daruanyu megint belekötött a sasba, a sas meg inkább otthagyta őket, amint elkezdték a szárnycsapkodást. Nem hülye, hogy még egyszer eltángáltassa magát. Odament a kerítésnek ahhoz a részéhez, ahol rács meg akármi helyett hátulról árnyékolt üveglap van, & nekiállt a tollait puffasztgatni a tükörképének. Egyem a szívét.
[Most mondom: tudom, hogy az gatyás ölyv, nem sas, ez meg az én mesém.]

Az elsőkutyás gazdarchetípus.
Körülbelül fél órán át tudja mesélni, hogy mennyire akart mindigis kutyát, de valahogy sosem jött össze, aztán egyszercsak valami teljesen furcsa csillagállás okán hirtelenjében minden passzolt, & azon vette észre magát, hogy nála maradt egy kölyökkutya. Legalább kétszer tudja elmesélni. Esetleg rákérdez, hogy mondta-e már, & boldogan hiszi el, mikor azt mondom, hogy nem, még nem, milyen jó történet. Mire a kutyája féléves lesz, addigra elolvas a kutyanevelésről öt könyvet, kinő a véleménye Morrisról & Lorenzről, kitapasztalja az összes online kutyaboltot, rajong az evolúciós kutyatáplálási elvekért, kipróbálja, büdös, inkább mégis ad neki szárazat meg főtt csirkesegget. Mire a kutyája egyéves lesz, megszerzik a középfokú tudomisénmilyen vizsgát a választott kutyaiskolában [általában a második vagy a harmadik iskolában ragad meg], megtapasztalja, milyen a hentes típusú állatorvos, kinő a véleménye a kullancsriasztó szerekről, a tüzelésről & a fenyítés mikéntjéről, egyszer elveszti a kutyát, sokkot kap, de megtalálja, leszokik a kutyaiskolába járásról, észreveszi, hogy elkezdte elkényeztetni a kutyát.
Aztán telik-múlik az idő, & azon veszi észre magát, hogy van egy aránylag szófogadó, viszont borzasztóan kedves kutyája. Egy idő után már nem elsőkutyásnak látszik, hanem kutyasétáltatónak, csak akkor csillan valami furcsa csodálkozás a szemében, ha egy másik kutyasétáltató említi neki az ő első kutyáját.

Az én első kutyám az Egér volt, jóformán együtt nőttük föl, huszonkettő voltam, mikor meghalt, ott sétálok esténkint, ahol eltemettük, szeretett koldulni & a farkát kergetni, a latin memorandusokat kutyasétáltatás közben magoltam, a bal hátsó lábára enyhén sántított, öregkorára kövér is lett. Kint van a falon az a képe, amit itt a ház előtt csináltam róla, mikor a bokorból akart kivenni egy botot, nem nagyon látszik rajta. Ezer & egy nüansz emlékem & gesztusom van róla meg vele. Elraktam a levelet, amiben a mamám lerajzolta nekem, hogy sír utánam a kutya. Meg tudomisén, meg annyiminden. Szeretem az elsőkutyásokat.

Gazdarchetípusok. A magányos férfi. Harminc & ötven közötti, ruganyos léptű, szép arányú ember, általában közepes vagy nagyobbacska kutyával, bejgli, komondor, bullterrier, leonbergi, boxer, vizsla, ilyesmi. Szereti a kutyáját, sokat van kinn vele, alkalomadtán elviszi kirándulni is [minősített esetben horgászni], de nem obszesszív, nem szállt el, nem gyógyult rá. Odafigyel az állatra, egészséges, jól nevelt, higgadt, kíváncsi, játékos kutyája van. Nem sípol, ha a két kutyából üvöltő gombolyag lesz másfél percig, csak hogy eldöntsék, ki lesz a főnök [Constance a főnök]. Találkozunk egyszer-kétszer, a kutyáink jól elvannak együtt, kényszerű jelenlét, olyasmi ez, mint a liftben, nem tudsz nem máshol lenni, mint a másik kutya gazdája, pedig szeretnél. Bicegve, döcögve, nagy hiátusokkal elindul valami beszélgetés. Egy idő után a feszültség omlik, kiderül, hogy el tudunk karattyolni, amíg a kutyák együtt kommandóznak. Aztán meg feltűnően gyakran jár pont ugyanakkor pont ugyanarra, aztán elkezdi kérdezgetni is, hogy mikor fogok arra jönni másnap. Aztán meg csak kiböki, hogy érdekelné ám, van-e barátom. Több orraesés után rájöttem a helyes válaszra [ja, kettő is, szarban is vagyok, képzeld, nem tudom, melyiktől kaptam el a szifiliszt, & melyiknek adtam át én, ezt hogyan mondanád el bármelyiknek?, de mindegy is, a legrosszabbak az injekciók, e-ember, alig bírok megülni tőlük - a lehető legkönnyedebben & legvulgárisabban]. Hirtelen eltűnik; jó esetben két-három hétre, rossz esetben végleg. Jó esetben csak felbukkan újra, ritkábban, de rendszeresen, hallgatólag megegyezünk abban, hogy hát, nem fogunk mi se összeházasodni, de azért itt el tudunk sétálgatni kellemesen. A kedvencem az, amelyiken először próbáltam a szifiliszes dumát, ő úgy egy hónap múlva került elő.
Oké, tudom, hogy nem volt soha szifiliszed, vettem a lapot, nem fogunk dugni, oké. Tudod, haragudtam rád nagyon, új útvonalat találtam ki meg minden, de nem volt olyan jó, mint erre, meg aztán hiányoztatok is, hát a francba is, gondoltam, attól még beszélgetni tudunk. Ja, hoztam neked sört, de megittam.

A teknős is megszökött.
Fogta magát & elbattyogott az Elefántkapuhoz a lábacskáin. Még az a szerencse, hogy voltak ott őrök, azok szúrták ki, hogy megy a teknős a ligetbe. Megfogták, elindultak vele vissza, de nagyon küzdött, kapálózott veszettül a kezükben, úgyhogy kértek a kaktuszoslánytól egy zoocsemegés dobozt, abba tették, ott is irgalmatlanul tekert szegénykém, hol az egyik lukon dugdosta ki a fejét, hol a másikon, effektív szállíthatatlan volt, tombolt benne a szabadságvágy. Megbeszélték, hogy biztos kicsi neki az új helye, átpakolták a teknősöket a nagytóból, mert a nagytavat felújítják [vagymi], nagyon sok teknős volt ott, biztos most a nagytavat keresi, ó, hát kisöreg, eltévesztetted az irányt. Aztán végül bringázott a kisöreg, az egyik őr vitte, ballal kapaszkodott a kormányba, jobbal fogta a kisteknőst & alkarral támaszkodott, & most ő tekert úgy, mintha az élete múlna rajta, a teknős meg kalimpált a kezében. Kalandok & izgalmak, amire az állatok törnek, & aztán az emberek mesélhetik az unokáiknak is.

Ahova most járok dolgozni: a szomszéd teremben, ahonnét minden tökéletesen idehallatszik, egy rózsaszíninges tart tréninget angolul, a legnyarvékolósabb angol, amit az utóbbi időben hallottam, tudod, az a típus, hogy én bizony multináci kommunikációs cégnél dolgozom, nekem a nyelv mun[ö]kaeszköz, a mindennapos érintkezés során használom, bibí, az egyetlen ember a városban, akinek oly szó bír szökkenni ki fogai kerítésén, hogy bjúdöpeszt, akinek a kiejtésén hallani a cinegős British téket a gyakrabban használt szavakban, de csak azokban kizárólag, hallani a texankodó, félig lenyelt szóvégi -er-eket, szerintem aki nézi a kedvenc sorozatát, azt is meg tudná mondani, melyik szereplőt utánozza, egyszerűen borzasztó torz, ahogy beszél, viszont legalább napok óta állandóan, ő biztos élvezi. Na, erről a rózsaszíninges korcshangról a kedvenc filmem egyik örökbecsű mondata jut az eszembe; ő is multinacionális nagyvállalkozásban dolgozott többnemzetiségű kollegákkal, meg is látszott azon, ahogy egy napfényes délután egy miami hotelben feltette az örökbecsű kérdést:

Why don't you try and stick your head up your ass, see if it fits?

Vannak ezek a spéci darvak, Castor & Pollux, szép élénksárgák, nagy félpókok a Margit-hídon, néha látszik, ahogy mozognak. Kicsi kerekecskéik vannak, meg egy hatalmas is, & védősisakos férfiak mennek velük együtt. & csipognak is, egészen kölyökdaruhangon, de hát még relatíve fiatalok, gondolom. Nagyon aranyosak.

TUDNIVALÓK

Egy élőállat-viteldíjat kell számíta-
ni 1 kutya vagy 1 majom vagy 2
macska vagy 2 házinyúl vagy 2
papagáj vagy vadászsólyom el-
számolása esetén.
Élőállat csak a 2. osztályú kocsiba
vihető be, a kocsi fülkés részébe
azonban csak az ott utazó vala-
mennyi utas beleegyezésével.
20 kg-nál nehezebb kutya vagy ma-
jom csak a kocsi előterében szállítha-
tó.
A kutyát, majmot pórázon kell tartani
és szájkosárral kell ellátni.
A 3 hónaposnál idősebb kutya, ma-
jom szállításakor - kérésre - az érvé-
nyes oltási bizonyítványt is fel kell
mutatni.

Kérdés. A vadászsólyom akkor mennyi? Egy, kettő, egy, egy, egy, kettő, azt sem tudom, hányan vagyok. & per se a majom miért? Ennyi zebegényi fanyűvő jár majommal vonaton? & mi van a húsz kilónál nehezebb papagájjal? Azt oltani akkor nem? Csőrkosár? & megintcsak: a majom hogy? Elszámolni? Elszámolok egy majomig, egy, egy, egy, azt sem tudom, hányan vagyok. A vonatoztatást akkor pedig?

Mint a Rigó.
A Rigó volt a második ló, amivel sokat voltam együtt. Szép nagy nóniusz volt, sötét, kerek farú, jámbor állat, néha már bamba is. Inkább igás, mint hátas, nagy, erős jószág, de darabos mozgású. Ő volt az osztály halkszavúja, szerettem. Télen nagyon végletesen viselkedett, az erdőben meg a legelőn, a ropogós, pergő havon megvadult, rohangált, nagyon élvezte, néha annyira belelendült, hogy elfelejtkezett rólam, egyszer majdnem eltört az orrom miatta. A faluban meg az úton viszont tiszta paragép volt, annyira figyelt, hogy tíz perc alatt a mínusztízben habosra izzadt, mereven pakolgatta a lábait, jaj-jaj, nehogy elcsússzon. Ilyenkor az amúgy is darabos mozgása már kibírhatatlan lett, olyan volt ülni rajta, mint egy elromlott dodzsemben. Rángatott. Per se ezzel csak azt érte el, hogy a merev kis lábacskáival jó nagyokat esett. Egyszercsak sutty a két hátsó lába kétfelé csusszant, a ló konkrétan seggreült, én meg leszánkáztam a hátáról. Annyira röhögtem rajta, hogy alig bírtam felállni. Kedves voltam vele, nem ültem rá vissza, hanem a hajtóágán vezettem. Mikor kiértünk a faluból a biztonságos hóba, a vállam fölött a hasamhoz hajtotta a fejét. Akkor nagyon szerettem.
Az én kedves, bújós, esetlen, betoji kis barátom.

Ahogy megyek a hév felé, érzem, ahogy a térdembe, combomba, hátamba belenő a merevség, jaj-jaj, nehogy elcsússzak. Mosolygok magamban, mint a Rigó, aztán mindig ő esett el, & mindig a lehető legviccesebben.

Az emancipáció rossz. A munka rossz hatással van a nőkre. A dolgozó nők között például nagy divat, hogy hónaljutya-táskát hordanak & hozzá papírzacskót. Amiben a legutóbbi névnapjára a kollégáitól kapott egy hamis parfümöt. Vagy csak valami színes, mintás díszzacskó, a maccsban vette kettőkilencvenért. Vagy a féltve őrzött Dolce e Gabbanás, de azt csak a jobbik csizmájával hordja. Kétségbeesettebbje néha jeans clubos nájlonszatyrot hord. Meg vannak a hardcore versenyzők, lotus clone, mary's meg angel feliratú, gyöngyvászonból készült, papírzacskó alakú, cipőfűző-fogójú förmedvényekkel. Azokban hordják az ebédesdobozukat. A nőklapjájukat. Télen a kesztyűjüket is. Nyáron meg a cukormentes kólájukat. Random döntések alapján összecsukható ernyőt. & per se ott van a hónaljkutya-táska, & állandóan azzal szerencsétlenkednek, hogy melyiket melyik kezükbe fogják. Vagy éppenséggel csepeliek, hévvel járnak, adott esetben velem szemben ülnek le, a törpetáskát & a papírzacskót az ölükbe veszik, előveszik a kiskegyedjüket, elhelyezkednek. Per se amint elkényelmesednek, elkezdenek lecsúszni az ülésről, ahogy változik a tartásuk, úgy csusszan előre a zacskó, egészen addig, míg végre támaszt nem talál. Az szokott lenni a térdem. Ha netán ilyenkor hirtelen felrántom egy kicsit a lábam, sértődötten néznek.
A drabális dolgozó nők pedig bármilyen tömegközlekedési eszközön ki tudják szimatolni, hogy melyik kettes ülésen ül valaki, aki ránézésre harmadakkora, mint ők, tök jó, mert arról a székről, amin kényelmesen elfér egy kilencvenkilós férfi, a drabális nő per se minden irányba le- & szétcsúszik, a hónaljkutya-táskája a szomszédja fülében, a kabátja széle a szomszédja térdén. & ha netán a szomszédja előbb áll föl, ezzel súlyosan megsérti, mert felállás közben kénytelen kihúzni a drabális segg alól a saját szoknyáját. Akkor jöhet megint a szúrós tekintet.
Ezek alapján úgy döntöttem, hogy bassza meg az összes szüfrazsett. Szívesen lemondok a szavazati jogomról, ha az ilyesféléket valaki visszatereli vajat köpülni.

Állítólag amilyen a kutya, olyan a gazdája. Ezt mondjuk bizonyítani látszanak a mártíromkodó, sipítozó, preagresszív mámik a gondosan fodrászolt, üveghangon ordítozó zsebhitlereikkel. Meg ha jobban belegondolok, a Constance játszótársai, azok a kutyák, akikkel jól el tud játszadozni vagy sétálgatni - a gazdáikkal minddel afféle kényszerbarátságban vagyok, mivel a kutyáink élvezik egymás társaságát, mi is lassacskán összeismerkedtünk, mindről csak jót tudnék mondani, & a kutyáik is jó fejek.

De ha így vagyon, nézzem meg Constance-t. Melegszívű, határtalanul kedves, jólelkű, bújós kis állat, tele szeretettel, mindig fér a kicsi szívébe még egy ember, engedelmes, szófogadó, de önálló, higgadt, kifáradhatatlan, habókos, óvodáslelkű bohóc, egyenlők között vezéregyéniség.
Na jó, azért nem ilyen egyszerű, Constance nem egyemberes kutya. Ha levesszük a listáról a fajtajellemzőket: hogy gyönyörű, erős állat, hogy bohócocska, nézzük mi marad.
Az apukájától tanulta a határozottságot, a kitartást meg az elegáns cezaromániát. [A cezaromániája tényleg elegáns: a vele egyenrangú felekkel lebirkózza, hogy ő legyen a főnök, de a megalázkodástól, a meghunyászkodástól undorodik. Minden kutyával eljátssza, ha kell többször is, hogy a találkozáskor ledominálja őket, teszemazt a tarkójukra teszi a fejét, a marjukra támaszkodik, oldalbalöki őket, & ha a kutya instant megadással válaszol, akkor durván ledurungolja őket, de úgy ám, mintha azt gondolná, hogy ez a beszari gyáva alak nem méltó az életre - per se nem bántja egyiket se, csak egyértelműen közli velük mélységes megvetését.]
A nővéremtől a kíváncsiságot & a már-már giccsbe hajló jószívűséget, nyitottságot tanulta. Ezen nincs mit részletezni.

Két tipikus Constance-tulajdonság maradt.
Imád enni, mindent, amit eléteszünk, jóízűen felfal, de egy idő után megunja a kajáit. Néha farhátat kell neki főzni, néha nyulat. Egyféle szárazból zsinórban legföljebb három kilónyit eszik meg, utána inkább éhenmarad. A jutalmacska-koldulásnak viszont világbajnoka. Séta közben is többször kér [vannak fix jutalmacska-helyei is, a partra menet a bolt mellett, az elműnél, a csevaknál mindig kér, a parton a diófánál, a két nagy kőnél mindig kér, ilyenek], napközben is néha egyszerűen felkel, odamegy & könyörgősen néz. Ha eszünk, mindig a közelben van, főzéskor mindig segít. Természetesen ilyenkor végig úgy bámul, mint egy etióp kutya. Szereti a csokis palacsintát, a bundáskenyeret & az olajoshalat. A tejfölt, a sajtot, a tejszínhabos csokimousse-t. De például ha kirándulunk, simán végigsétál egész napokat anélkül, hogy hisztizne a kaján. Ha több napra megyünk erdőzni, reggel-este a sátornál csak keveset hajlandó enni, ha napközben faluba megyünk, ott bármit felzabál. Ezt hívom úgy, hogy szelektíven, ám nagyon haspók.
A másik dolga meg az, hogy ha egy kankutya egyértelmű udvarlásba kezd, na az vérszomjas, földbedöngölős agressziót & utána örökétig tartó sértődöttséget vált ki belőle.

Amilyen a kutya, olyan a gazdája.

Idén tudtommal ez volt a második, aki a csepeli hévvel öngyilkolt. Az első volt annyira decens, hogy nem a reggeli csúcsban állt neki.
De most tényleg, annyira szomorú volt, hogy nem bírta volna ki életben még két-három órát, amikor a többi normális, működőképes embernek nem kell megszívni az ő szívének a nagy világfájdalmát. Megértem én. Mit nekem két órás lúzerkedés a szitáló esőben munkába menés címén. Viszont előre szólok, hogy saját, lakkoskörmű kezűleg fogom miszlikbe cafrangolni, ha túlélte & kitalálja, hogy ez afféle lelkiválságos, figyelj-rám típusú kísérlet volt.

Csak az vigasztal, hogy a szomszéd írószerboltban lehet kapni szőrös, plüsselefántban végződő, nyomásra trombitáló golyóstollat.

Ha fiú lennék, azt mondanám, néma felállással adózok emlékének.
Helyette legyen táncolófóka, aranyos táncolófóka illusztráció, nem ajánlat.

Évről évre meglepődöm, hogy vannak emberek, akik elmennek ingyenkoncertre. Vajon nem gondolnak bele, hogy mindenféle olcsójános is odamehet, adott esetben arra is vagyon esélye, hogy a nyakába lihegje az olcsó leheletét? Mondjuk az ingyenkoncertre elmenni hajlandók csimborasszója az ingyenkoncert vipszektorában örömködők. Az a típus, mint aki úgy nyolc-tíz éve a szigeten a hamis újságíró-igazolvánnyal* & sok igazi újságíró-haverral könnyedén síbolt sajtós-hetijeggyel azzal dicsekedett, hogy bezzeg nekik vagyon rendes, tiszta vécéjük & még szendvics is, püspöklila szalvettán.

*Aszerk. itt kénytelen elismerni, hogy neki is volt hamis újságíró-igazolványa, a pecsétet az ügyvédek tintájába mártott, rég kiszikkadt, repedezett fürdőkád-dugóval hamisította rá egy sikkasztásra hajlamos titkárnő, de per se ez sem volt elég motiváció neki arra, hogy szigetre menjen*.

*Aszerk. itt kénytelen elismerni, hogy idén meg fog jelenni a fent nevezett rendezvényen, de legalább nem szabad akaratából. Cserébe megígéri, hogy az elkövetkező harminc évben nem fog elmenni a még fentebb nevezett ingyenkoncertre. Amúgy is elég kevés esélyét látja, hogy Stones vagy Bowie legyen, de ha mégis, akkor majd őszintén megpróbál időben kiábrándulni belőlük, & egyébként is mindkettőt látta fizetős [azaz jó] koncerten már.

- Ó, a szépemlékű Forrás presszó! Itt láttam először az apámat.
- ?
- Ja, bejöttem, körülnéztem, megállapítottam, hogy ezek közül az itteni rosszarcok közül nem lehet egyik sem az apám, kijöttem. Hát, az egyik utánam jött. Az volt az apám.
- Aha. Az enyém meg meghalt.
- & hol láttad utoljára?
- Hát, mindegy.
- Mindegy.
- Szóval még nála laktam & rosszban voltunk. & este bejött a szobámba, azt mondta, sose felejtsem el, hogy szeret, aztán kiment & fölakasztotta magát.

[A kaffer szarvasvarjaknál meg az történt, hogy a lány álvemhes vagy miaszösz lett, nincsenek tojásai, de megrögzötten költ, meg vagyon kattanva a lelkem. & betettek nekik két kiscsirkét, mintegy terápiás célzattal. De ugye a csirkék nem tudták, hogy mit kéne csinálniuk, & nem mentek oda a lányhoz. Úgyhogy a fiú hosszas lúzerkedés & erőlködés árán egyszerre a csőrébe vette mind a két csirkét & odavitte őket a csajának. Az embernek kedve támad ilyenkor bízni abban, hogy a predestinált, perfekt szerencsétlenség, a reményen túli reménykedés & a szívszaggató galantéria sincs összefüggésben a szókinccsel.]

Vajon csak én találom undorítónak, hogy egyesek megpróbálják démonizálni az árpádsávot? Nem inkább az ostobaságot kéne? Manapság sok ostoba & néhány okos elmeháborodott épp eleget abuzálja az árpádsávot, nemdebár. Szeretni kéne inkább.
Valahányszor kéretlenül elémkerül az árpádsáv-kontra-fogkrém típusú fiz.vál.hird., erre a képre gondolok inkább.

Ácsi, ácsi.
Félreértés ne essék: objektivitásomat megőrzendő szeretném hangsúlyozni, hogy ha ostobizmusról vagyon szó, nem teszek különbséget az autósok meg a biciklisták között. Sőt, egy papucsállatka intelligenciájával rendelkező ikszatosos terepapukát ugyan nagyon veszélyesnek tartok, de nála sokkal inkább idegesít a küldetéstudatos biciklista, az rosszabb, mint egy jehovista, állandóan a biciklizéssel nyaggat, de ám se nem érvel, se nem győz meg, csak & kizárólag vádol, ráadásul abban a biztos & bosszantó tudatban, hogy márpedig az ő világa tökéletes. [Mellesleg érdemes megnézni a kommenteket, ideáltipikusan ugyanaz a bezzegnyugatozás megyen, mint annak idején a másik oldalról a dugódíj kapcsán ment. Ja & bezzeg nyugaton a posta sem úgy működik, mint itthon, ott a postás minden reggel bedob hozzád egy ropogós százeuróst.] & leszek olyan kedves, hogy az egyszálbélű fixifixáltakról mint városképet sokban romboló jelenségekről nem beszélek.
& hozzá kelletik tennem, hogy módfelett szabálykövető típus vagyok. Erősen vallott & gyakorlott meggyőződésem, hogy ha valamiben a szabályokat megszegem, akkor arról nem pofázok. Elég sokáig blicceltem, & voltam olyan becsületes, hogy addig nem hangoztattam a véleményem a bkv-ról, mert nem éreztem jogosnak. Afölött, hogy egy-s-mások, akik iránt dédelgetett, bár nem ápolt barátságot érzek, közlekedési-szabálytalankodnak, kínok árán bár, de szemet bírok hunyni, mert ismerem annyira őket, hogy bízzak a képességeikben. Ez a népre nem vonatkozik. A messiástudatos, szektás-szagú fixifixáltra meg különösen nem. A többi közlekedőt kritikával te akkor illesd, ha te magad minden szabályt betartasz.
[Nem tartozik a témához, de objektivitásomat megőrzendő el kelletik mondanom, hogy utoljára akkor jártam biciklivel munkába, amikor a Szent Bicikli Tudatosok nagyobbik része még általánosba, úgyhogy a mostani bicikliőrületből a kezdetétől kimaradtam.]

Csak a céges körbefekvő picsát, azt tudnám feledni.

Az egyik előző munkahelyemen legalább tisztességesen csinálta. A körbefekvő picsa. Minden érintett tudta, hogy ha van fölösleges negyed órája & ötezrese, csak hívja föl, megbeszélnek egy időpontot a hetediken lévő takarítószeres sufniba, ahol a pénzecskéjét egy gyors menetre cserélheti. Hát ez van, ha a szűkös backoffice asszisztens fizetésből nem telik fodrászra, műkörmösre, rengeteg rucikára, megoldjuk. Azzal nem is volt baj.

A képmutató körbefekvő viszont rettentően bosszant. Én már megtanultam a leckét, nekem nincs életem, de hallod hozzá képest én vagyok Bonnie & Clyde együtt, érted, ez az a kategória, hogy hímmel csak a munkahelyén találkozik, a szegényke. & az a legviccesebb, ahogy elnézi az ember, ahogy becserkészi a kollégáját, aztán a kolléga kihajítja, de visszapattan, & máris cserkész egy következőt. Szünetet csak akkor tart, ha véletlenül valaki nem-kolléga véletlenül felcsípi & pár hétig megtűri maga mellett. Aztán per se jön egy férfi, aki mellett úgy érzi, hogy végre révbe ért, épp eregetné bele a horgonyait, amikor kiderül, hogy embere pucolós, de per se már akkor, amikor elkapták & jó ideig ki se jön, a kapcsolat a következő három évre bukovár, úgyhogy a picsa visszakerül a hétköznapi kerékvágásba & elkezdi puhítani a következő kollégáját. Bizonyos szempontból ugye hasznos, némelyik hím kolléga levezetheti a feszültséget, & még a legelkeseredettebbek is megkaphatják, úgyhogy a munkahelyi légkörnek is jót tesz, & a formátlan testüket & agyukat mániákus edzéssel & trófeagyűjtéssel takargatóknak is ideális. De nem érdemes elfeledkezni a mellékhatásairól [kankó, szifkó, miegymás] se. Ezek azok a féleségek, akik hatévi kőkemény gürizés & szopás után végre supervisor vagy account manager névvel gürizhetnek & szophatnak tovább, & akiket a kollégáik a hátuk mögött csak úgy emlegetnek, hogy ja, a sajtszagú.

[Per se ihletője, na, az nincs a hirtelen felindulásnak, dehogy.]

Hungerites libamájas szendvicset ettünk ma többször is.
Jó hízottra tömött, kerek libák finom máját.

Ha annyira demagóg akarnék lenni, mint a bojkott-babák, akkor azt mondanám, hogy a spitzerscheisse [így kelletik írni vajon?] mindenüket nekik, vége vagyon a monarchiának, a magyar libát magyar alapítvány védje a magyar ember gyomorsavaitól, másrészt meg ha már a tevékenységi körüket a négymancsúakról kiterjesztették a két úszóhártyásokig, lesznek szívesek foglalkozni kicsit az uszonyos kopoltyúsokkal & egyéb vízi izékkel & a Rábát puceválni attól, amit a többi spitzerscheisse belerakott. Egész jó érzés ostobán demagógizálni.

[Ha meg tényleg elérnek valamit, akkor komoly lottózásba fogok & a nyereményemből megveszem álmaim tanyáját, & magam fogom tömni a libákat.]

Kéremszépen, ezt én majd' két éve csináltam, aki nem hiszi, járjon utána.

Üdvözlettel: a meg nem értett géniusz a sarki talponállóból.

Ma megszökött a lajhár.
Azzal kezdődött, hogy valaki betörte azt a csípőmagas & majd' két méter széles, irtó vastag biztonsági üveglapot, ami a lajhárok helyének a határa. & akkor a lajhár kimászott, & fel az első alkalmas fára. Elkaphatta a szabadság mámora, megbódult a tág határok láttán, easy rider lett, & a fának a tök tetejére felmászott a lajhár. Először nem is találták. De tényleg, ki keresne egy szökött lajhárt a fának a te-te-jén? Te gondolnád, hogy egy látens huligán rombolhatnékja felszabadítja a lajhárban a Magellánt? Aztán meglett, tök jó, de hogy szedjük le. Mert ám a lajhár nem kimondottan szociábilis alkat, viszont jó nagy, éles karmai vannak. Nézd csak meg legközelebb. Lerázni azért durva lenne. Vágjuk le az ágat, amin lóg, & eresszük le. Jó, de én aztán föl nem megyek a fa te-te-jére, gondolta az egyik gondozója, mikor a másik már elszaladt kötelet keríteni. Végül akadt ember, aki fölmásszon, kerítettek segítőket, hogy kifeszítsenek egy hálót alá. Az emberünk most csücsült az ágon, hogy majd elvágja, a lajhár, az easy rider, meg elindult felé. Már egész közel volt. Mit csináljak, ha ideér, hé? Adj neki puszit! Hívd meg egy italra! Mondj neki verset! Kérdezd meg, hogy telt a hétvége, hogy vannak a gyerekek!
Per se minden jó, ha a vége jó, a lajhár időben visszafordult, lett kötél, levágták & leeresztették lajhárostul az ágat. A Nagy Kaland véget ért. & most nagyon szeretjük az éleskarmú, mizantróp kis lajhárt, aki élt a lehetőséggel & felfedezte a szomszéd fát.

Ma megszökött a lajhár. Gyönyörű incipit egy töredékben maradt versnek.

Most akkor lassan pislogok egy nagyot.
Nekik már mindennel bajuk vagyon.
Tinédzserkorom alkonyán én is voltam HHH illegál buliban, nagyon jól éreztem magam, bár közepesen szar zene szólt, édes világjáró kölykök csinálták, az egészet belengte egy ilyen furcsácska szeressük-egymást jókedv, akkor csak azt hitték, boszorkány-összejövetel, per se akkor is odakeveredett a rendőrség, angolul elmagyarázódott, hogy egy ideig ne úgy csináljanak, mintha árulnák a sört, hanem mintha osztogatnák; tőlük vettem a híres-nevezetes sweatshirtömet, amit azóta is úgy szeretek, az is egy édes történet. & egy régi, kedves exemmel voltam ott, akibe akkor éppen tök szerelmes is voltam, az is jó volt.

Egyáltalán nem szégyellem magam. Büszke vagyok. Ha magamba nézek, egy szép emléket látok. Örülök neki. Mondjam a születési dátumomat, a mamám nevét, a telefonszámomat, a lak- & IP-címemet? Idejössz leköpni? Drogos kurva-e vagyok? Idegen söpredék? Kártevő? Hát, védd meg tőlem a hazát, kérlek alássan. Előtte tanuld meg a részeseset rejtelmeit, csupa izgalom, idézem: Azoktól, akik ott voltak a bulin, és a Bombagyárat is olvassák, üzenjük: szégyelljék magukat, és gondolkodjanak! Per se igazándiból, ha a szívemre teszem a kezem & őszinte akarok lenni, tőlem azt üzengetsz, amit csak akarsz.

Legyen szó Németh Szilárdról. Ő az egyik legaktívabb csepeli önkormányzati képviselő. Mondjuk úgy, hogy visszás egyéniség.

Fideszes, úgyhogy kellő időközönként pártfunkciós célzattal szokott ujjal mutogatva maszopozni, törvénytelenezni meg az ilyenkor szokásos. Na, hát ez a dolga végülis. Viszont ő volt az is, aki addig toporzékolt, hogy eltakarították a galvániszapot a művekből. Meg ő az most, aki népszavazást kezdeményez. Itt egy kicsit elborzadunk, a fideszes népszavazás-ötletekről vannak félelmetes tapasztalataink. Elolvassuk a kérdéseket. Numeró egy a szokásos kórház-mentőangyal fideszes vesszőparipa, pártfunkciós célzat letudva. Numeró kettő: a partot [a partunkat] ne basszák tele flancos lakóparkkal, maradjon nyolcvan százalékban zöldterület, "kizárólag közcélú" fejlesztések legyenek, azaz ne basszák tele flancos lakóparkkal a város egyik legszebb & legkedvesebb részét. Numeró három: az SC két ingatlanját csak sportcélra lehessenmá használni, azaz: ne basszák tele a partot flancos lakóparkkal.

& a reakciók* se maradjanak el: van, akinek ez nem tetszik. Van, akinek úgy működik a lelkének a kiismerete, hogy ha fideszes népszavazás, akkor az "nyári mulatságnak sem jó ez a bohóckodás, a demokrácia meg nem játékszer", a Magasztos Demokráciát igenis úgy kell megvédeni a Fidesz apokaliptikus fenevadjától, hogy ölbe tett kézzel végignézzük, amint telebasszák a partot flancos lakóparkkal. Az ilyen mértéktelen csőlátó ostobizmustól olyan cifra káromkodhatnékom támad, hogy már elszégyellem magam a gondolataimtól is, de legalábbis megérdemelné, hogy mosodai akasztóból széjjelhajtogatott horoggal húzzák ki a vékonybelét a száján keresztül. Ha a kórházas parasztvakítás nem tetszik, akkor is odatolod a csepeli seggedet a népszavazásra, kérdés numeró egyhez válaszadás helyett rajzolsz sztetoszkópot vagy hormonspirált, kérdés numeró kettőt pedig megválaszolod.

[A szerk. megjegyzése: érdemes megnézni a remek kontrollcémegvé technikával készült "cikk" szuperül eltalált címét is: Helyi népszavazást kezdeményezése. Apai tököt széjjelrúgása. Emberi nyelvet meggyalázása.]

Pedig olyan jól indult a napom, rájöttem, hogy be lehet lakkozni körömlakkal a legszebb, égigérő sarkú szandálomon a kis kék követ, ami miatt elég keveset bírtam csak hordani, mert színben ugye nem volt pászentos a ruháimhoz. Mert mostanság eléggé pirosmániásnak látszom, de ez a látszat is csal, nem vagyok pirosmániás, a helyzet a kényszer szülte, mert Constance póráza piros, ahhoz nem lehet kéket meg zöldet hordani, azaz lehet, hogyne lehetne, csak akkor pont úgy néznék ki, mint egy lefosott kilóméterkő meg egy ízlésficcant lakóparkpatkány fattya.

Megint kezdődik a botrány, ejtsünk pár szót a kriptohomofóbiáról & a szofisztikált szalonbuzizásról. Nem vagyok személyesen érintett, kizárólag a másik nem érdekel, azaz mégiscsak vagyok személyesen érintett, mert instant vértolulást kapok az önelégült hülyéktől.
Kedves önelégült hülyepicsa, olyan nincsen, hogy "nekem semmi bajom a buzikkal, csak ne zavarják az életemet". Meg olyan sincsen, hogy "én elfogadom a homoszexualitást, de nem értem, miért kell az orrom alá dörgölni". Tedd már meg azt a szívességet, hogy mondjuk a Mester utcánál felszállsz a villamosra & leszállsz a Jászain, bemégy az Odeonba & megnézel egy szabadonválasztott filmet. & megszámolod, hogy hány heteroszexuális párt látsz összekarolkozva, kézenfogva, egymáshoz bújva, egymás ölében ülve, búcsúzáskor csókot adva-kapva, film előtt teázgatva, közelhajtott fejjel filmet nézve, úgy amúgy természetes testi közvetlenségben. Utána gondolkodj el, hogy mondjuk olyan buzi vagy, hogy ha rádköpnek, sercegsz, & ezt látod nap mint nap, miközben tudod, hogy ha megpróbálnád megfogni a pasid kezét a villamosmegállóban, hát az legalább olyan döbbent reakciókat váltana ki, mintha a keljfeljancsinak festett farkadat lengetve kézenjárnál a sínek között. Hát nem, nem eszik olyan forrón a kását. & én rögtön az után, hogy bármelyik buzi párocska bármikor a város bármelyik pontján [legyen mondjuk nyolckor a nyugati aluljáróban a metrókijáratnál] ugyanolyan nyugodtan válhat el egy utolsó öleléssel & egy búcsúcsókkal, mint a kibaszott heteró többség, én fogom a leghangosabban mondani, hogy már megbocsáss, de minek vonulgattok föl nekem az Andrássyn, menjetek inkább krikettezni, elálljátok a forgalmat. Addig évente egyszer felőlem a legelborultabb legrusnyább & legízléstelenebb öltözékben & viselkedéssel & segyebek vonuljanak föl, nyugodtan magukra aggathatják a Beate Uhse meg a rob teljes készletét, rázhatják magukat, mert kurvára igazuk vagyon, akkor is, ha én személy szerint butácska feltűnési viszketegségnek tartom az ilyen viselkedést.

Igen, de hogy jönnek ide a gyerekek, kérdezheted. Úgy, basszus, hogy simán látszik abból, ahogy ezt a két plakátot fogadja az ország, hogy milyen ocsmányul képmutató, prűd & homofób társadalomban élünk. Azt megértem, hogy a kurucinfó egyből a pedofíliára asszociál, mindenki magából indul ki, oké. De hogy az átlag fórumozó meg észosztó netstatiszta is eddig jusson, azt azért nem gondoltam volna. Undorító, vérlázító az, hogy takaróztok azzal, hogy elfogadók, meg liberálisok, meg toleránsak vagytok, meritek hangoztatni, hogy aztán egy egyszerű "de"-vel az egészre ráborítsátok ennen sötétségetek fostosvedrét.

A gyerekekről meg annyit, hogy a szüleik, akik megengedték nekik, hogy szerepeljenek a plakáton & elmondták nekik, hogy miről vagyon szó, vélhetően épelméjű felnőtteket fognak belőlük nevelni, nem pedig olyan kriptohomofóbot, mint ti, a többség, & tíz év múlva majd büszkék lesznek arra, hogy ők voltak azon a plakáton.

& még egy dolog. Mostantól heterofób leszek. Ha még egyszer meglátok egy nagypolgári tinédzserpárt a hatvanegyesen nyelvcsattogtatva csókolózni, verekedhetnékem lesz, mert ez egész egyszerűen undorító. Ne érts félre, semmi bajom a heteroszexualitással, de nem kéne lépten-nyomon az orrom alá dörgölni. & az ilyesmi minden szempontból egyszerűen gusztustalan, itt nem a jogaikról van szó, hanem a jóízlés határairól, akurvaéletbe mostmáraztán. 

Ha én leszek a kutyatartásügyi főfóka, az leszen az első dolgom, hogy rendeletileg szabálysértésnek minősítem a kifutópóráz [polgári nevén kerregő] használatát. A második dolgom meg az leszen, hogy a bkv-tól kölcsönkérek háromszáz tapasztalt metrós ellenőrt & rászabadítom őket a kedvelt fővárosi sétaterekre, büntessenek teljesítménybérért.
Rögtön utána bevezetem, hogy a kötelező oltáskor a tisztelt kutyatartónak több tesztet végig kelletik csinálnia. & amennyiben kiderül, hogy a tisztelt kutyatartó szerint a morgás & ugatás a kutyáknak nem mindennapos kommunikácziczós eszköze, hanem valami szörnyű dolog, de per se az övének szabad, mert szegénykém fél, na, akkor ki se kelletik majd fizetnie az oltást, kutya megy menhelyre, gazdit meg rendeletileg visszaparancsoljuk az áltisi első osztályába, mert amelyik ilyen feneketlenül sötét, az nagy valószínűséggel analfabéta is, legjobb esetben is csak a kereskedelmi tévék logójában fellelhető betűket ismer föl. & aztán ha ki tud húzni öt évet bukás nélkül, a társadalom összefogásának eredményeképpen szellemileg felkészültnek lesz tekinthető az Egri csillagok elolvasására. Hurrá.

[Ha a Gyurmácska lennék, most valami olyasmit írtam volna ehelyett, hogy a sutyerák zsírnyakú pocsolyaszemű seggparaszt nagyon rosszul tette, hogy még neki állt följebb, mert a görbelábú, üveghangú vakarcsa elég egyértelmű ismertetőjele, úgyhogy pontosan tudom, hol lakik, & szeretném megjegyezni, hogy nagyon rossz döntés volt megvenni az akciós obis kertilámpákat, mert úgyis csak mennek majd a pocsékba. De nem vagyok ő, úgyhogy miután a vakarcsa [póráz nélkül] nekiment a Constance-nak [pórázon], & még ő merészelt beszólni, hogy miért nem fogom meg, ordítottam vele, elkullogott, forrt bennem a düh két saroknyit, aztán inkább tovább játszottam Constance-szal. Hát, vagyon hátránya annak, ha a tiéd A Tökéletes Kutya, mert a sok amőba kurva irigy tud ám lenni.]

Az állatkertben reggelente [délelőtt, de kora délelőtt ám] szokták futtattni a tevéket. Ez állítólag vicces. Fogja az egyik gondozó a tevét kötőféken & kocog vele körbe a sétányon, ahol még nincsenek számottevő bámész seregek. A tevének a jármódja ilyenkor az ügetés. Aztán meg, mivel jó dolga vagyon, renyhe, pudingszerű a púpja, & lötyög. Reng a puputeve púpja.

Megírni, mert vicces. Hogy bolyhos-e vagy bojtos, még nem eldöntött, de vedlik. Nagy csomókban száll a teveszőr, a teve az állatkert nyárfája. Per se ez kukacoskodás, kukackodom, tehát vagyok, kétkukacos politikát folytatok. & már megint, föl-földobott kő [ja nem, az egy másik], na mindegy, megint Petri zakatol a fejemben, Petri, ahogy szelíden kitekeri a kakas nyakát, & lóg a staub közben a szájából, Petri az elmaradhatatlan felespohárral, Petri, ahogy szeretnék írni, de nem fogok, Petri, a megnevezhetetlen.

Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.

[Erről viszont óhatatlanul mindig eszembe jut a nagy ho-ho-ho-horgász, amikor vokálozik neki a kukac a főcímben idióta hangon - hallgassátok -, & ettől olyan ocsmányul nem-fennköltnek, olyan plolisan költőietlennek érzem magam, hogy csak egy jó kis kakasherepörkölt meg egy vizespohárnyi szilvapálinka adhatja vissza az önbizalmamat. Hogy az út szélén kinyúljak, perspektívában, mint Krisztus Mantegnánál [basszus, az se biztos, hogy Mantegnánál, ahogy öregszem, felejtek], talptól fejig, abban az áldottan bódult állapotban, amikor nem tudod, pontosan mitől is zsong a fejed, a napszúrástól-e vagy mert berúgtál, de végülis nem érdekel, jó itt az út mentén.]

A teve meg üget reggelente az állatkertben. Egészen megbabonázó a tekintete. Folyton rág [per se amikor nem üget], az alsó állkapcsa látszatra kétarasznyi nyolcasokat ír le, & közben meredten fixíroz. A szemei meg oldalt vannak. & a füleit meg lógatja. & néz. Olyan baromságokra ragadtatnád magad, mint Cipolla közönsége, olyan hipnotikus a nézése.

Vagyon egy rész, régimódi lakópark, négyemeletesek sok fű meg fa között, elég sok környékbeli sétáltat arrafelé kutyát, tök kultúrhely, szarzsák használata megszokott, mindenki pórázon vezet, ha játék vagyon kinézőben, akkor veszik csak le, egyetlen gubanc vagyon a hellyel, hogy eleddig azt hittem, hogy a kóbor macskák vagy kutyák önjelölt védőszentje teleszórja a környéket mindenféle rágcsával: maradék sólet újságpapíron, oldalascsont, meg hasonlók. Most meg elért engem is a hír, hogy az egyik ismerős kutyája [csak & kizárólag oda hordta] megmérgeződött & kimúlt. Ergó nem önjelölt védőszent, hanem önjelölt inkvizítor.

Tudod, tiszta szívemből remélem, hogy szirup-édesen issza a kávét, & hogy valamelyik nap nagyon álmosan fog kitámolyogni reggel a konyhájába & félálmában mellényúl majd & cukor helyett a méregből kanalaz ötöt a csészéjébe. Onnantól minden simán fog menni, biztos vagyok benne, mert ez az a típus, aki már mindenkit elmart magától, leromló garzonban tengeti a napjait, ott fog magában habos szájjal rángatózni a konyhakövön, nem fog neki segíteni senki, & pár nap múlva a szomszédok berúgatják tűzoltóval az ajtaját, mert furcsa szagot éreznek. Addig is megbeszéltük, hogy akik a környékben sétáltatnak, mindenki szedeget az útjába eső kiszórt kajákból.

Borzolt? Vidrált, szarvasolt, gyíkolt? Hódolt? Rókázott?
Nyest kétszer fárad.

Egyszer majd részletesen el fogom magyarázni, hogy milyen blogot nem szabad olvasni, most nőgyógyászhozrohanási indokokkal csak egyet mondok, aminek a címében [ami nálam az, hogy kuss, fóka!] vagy a zuereljében [ami abban a csíkban van ott a sok gombok között, tudod] szerepel az a szó, hogy blog. Az az ember soha végig nem gondolta, hogy milyen kimondva az, hogy jancsiblog pont freeblog pont hu?

[Hasonlóan furcsán pislogunk akkor, ha az ember magát jelöli meg blogként. Érted, hogy ami nálam a Lolita Fatjo, az aláírás, oda azt írja, hogy jancsiblog. Ezt a blogot jancsiblog írja, oké, de ki írja a jancsiblogot? & akkor is pislogunk, ha emailcímben szerepel blog, bár azt valamennyire meg lehet ideologizálni, & láttunk már kivételt is, ugye.] 

Világ lelkifókái, egyesüljetek!

Tudod, az Állatkertben vagyon az az üvegház-szerűség, amiben elkerítés nélkül vannak a kisdenevérek. Kurva izgi lehet, háthallod - gondolhatod, de nincs igazad, mert vagyon egy renitens inszomniás kisdenevér. & amíg a többiek csüggnek szótlanul, mint gyümölcs a fán, addig ő zabál. Az egyik lépcsőn a tálka gusztusos déligyümölcs-saláta, a fölötte levőről lóg a kisdenevér. De nem ám a tálka fölé, hanem egy jó kisdenevértestnyivel arrébb. & addig-addig lóbálja magát, hogy nagy nehezen háttal bele tudjon fejelni a gyümölcstáljukba.
Ebben a pillanatban adott egy kisdenevér, átlóg a lépcsők között amúgy srévizavé egy tányér gyümölcsdarabkába, & két ponton vagyon rögzítve: a lábacskáival lóg a lépcsőn, a tarkójával meg bele vagyon akadva a tányérba. Kilátszik a hülye szőrös hasa. & próbálja hátra- meg oldaltdobálni a fejét, hogy elérjen egy-egy gyümölcsöcskét. Még a szárnyaival is kalimpál. & per se mondanom se kell, hogy ilyenkor annyira koncentrál, hogy tök közelről nézheted, fütyül rá.

A kriptonikotinfasisztoid szalondohánynáci biohamburgereknek egyszer úgy, de úgy csinálnék egy két hónapos kurzust, amiben egy dolgot tanítanék meg nekik: ha bajod vagyon, akkor legyen nagy a szád, ne utána puffogj meg dörmögj. [Arról nem nyitok vitát, hogy mennyire hiteles az ember, aki egy négysávos dugó mellett a zebrán állva próbálja szemmelverni a tőle öt méterre dohányzó épelméjű fajtársát, mert az szerinte a szörnyű mumus passzív dohányzásra kényszeríti, mi több, RÁFÚJJA A FÜSTÖT! & ez szörnyen egészségtelen!, majd átslisszol az egymástól harminc centire helybenpöfögő autók között a pirosban.] Ha szerinted rádfújom a füstöt, akkor ne nézz durcásan, az Isten áldjon meg, ne nyissál vitaklubot a munkahelyeden a véleménytelen kollegináiddal, ahol fél órán át ecseteled, hogy milyen szenvedéseket álltál ki miattam & hogy milyen kúltúrálatlan vagyok, hanem nyisd ki a szádat ott [igen, legyél hős baszdmeg] & mondd el, hogy zavar a füst & legyek szíves vagy menjek arrább vagy nyomjam el. & hidd el, hogy szó nélkül [& pofavágás nélkül, mert nekem volt gyerekszobám] elmegyek onnét vagy elnyomom.

& még valami. Ha veszed a mai harmichatos lábú populációt meg a mai sárgakabátos populációt, akkor nagyjából ugyanannyi tahó faszt fogsz köztük találni. Hasonlóképp ha veszed a mai dohányosokat meg veszed a nikotinnácikat, nagyjából ugyanannyi tahó faszt fogsz köztük találni. Az meg húszas iq fölött szégyen, ha valamiről nem vagy képes elismerni, hogy a te saját bogarad, hanem váltig állítod, hogy egy adott szűrő alapján válogatott csoport főbenjáró bűne. Tekintve, hogy mostanság azért már a szalonzsidózás is ciki, az erre hajlamosak kénytelenek rám mutogatni ujjal. Még egyszer mondom, hogy megértsd: amíg te, nikotinnáci meszelt sír, gondolkodás nélkül köpködsz, ami nem jellemző jól nevelt kultúrlényekre, addig én, az ocsmány dohányos alja szar ismerem az illendőség alapelveit.

Utóirat: egy féllábú, vágottszemű, komcsi, bibsi, nigger bunkó vagyok, dohányzom & ezúton küldöm mély tisztelettel & szeretettel Patti Smith Rock'n'Roll Nigger című dalát azoknak a nagyszerű embereknek, akik nem hódolnak semmilyen káros szenvedélynek, & a szájukat csak bólogatójánosok biztonságos gyűrűjében hajlandók kinyitni, akkor viszont dől belőlük a sötétség.

A hülye fotóblogger meg egy létezésében indokolatlan & megterhelő, ezért általam kihalásra ítélt faj.

[Akinek nem inge: a hülye fotóbloggerre hozok két példát. A négy méter széles színpad előtt egy teljes sorfalat alkot falkatársaival, lehetőleg kabátban & baszomnagy hátizsákban & meg vagyon arról győződve, hogy a csurompárás, piros félhomályban ő simán élményfotót fog csinálni, ha a gépe elé tartja a füstölő cigijét. Avagy a színházteremben tartott koncerten a színpadkép szélén lötyög, néha derékból bedől & élvezi, hogy megcsillan a fény a vastag, hosszú & kemény objektívjén. A telibe pofánvakuzás illemével kapcsolatban pediglen inkább forduljatok a csípőből lesifotózás koronázatlan királyához.]

Haláljazz! Jazzpunk! Többet akarok! Griffnyúl!

Komolyan mondom, de tök komolyan, a prágai Bowie-koncert óta [ahol ugye default végig sírvaordítottam] nem kiabáltam ennyit. Helyesbítek: nem sikítottam ennyit. Ezek a gyerekek merülő vérforralók. Veszedelmes fickók.
Az indiános fazonú bőgős előző életében hal volt, de amikor nem cuppog, akkor a legédesebb, mert olyankor alig fér a vigyor a fejére.
A szintis & a dobos versengenek a banda négere címért, a szintisnek élvetegebb az ajka, a dobosnak sötétebb a bőre, a szintisnek szebb a haja, a dobosnak viszont mikrofonabb. A szintis mellesleg egész lányos arcú. Azaz ha feleakkora lenne a szája & világos a szeme, akkor tökre hasonlítama rám [már ha nagy sötét göndör loboncot tartanék a fejemen]. A dobos, amikor ritmust vált, megnyalja az ujját.
Az "agitator" megnevezésű fazon többnyire azt csinálja, hogy rázza a seggét, vigyorog, széles karmozdulatokat tesz, alkalmanként muti ritmusszekció, a számok között kiabál kicsit, néha közben is. Afféle jól üzemelő hangulatmester. Kinézetileg a texasi olajmágnás & az elcseszett Elvis-imitátor közé lőhető be. Néha megafonba ordít.
A szaxofonos kerekfejű kopasz gangsztagyerek, olyan higanylaza mozgással, hogy majd' szétesik, & olyan mosollyal, amitől pöccre megtelik bármilyen backstage.
A trombitást meg úgy képzeld el, mintha a régi japán rajzokról meg a fekete-fehér hadonászós filmekből ismerős főgonosz szamuráj a srégen felszökő szemöldökével & a morcos orra tövével beöltözne metroszexuális papagájnak, fél lábbal föltámaszkodna a kontrollhangfalra & egy trombita lógna ki a szájából.
& ha ezt a bagázst összeeresztik zenélni, akkor vérlázító ritmusú, boldogan röhögős, elsöprő dolog sül ki belőle. Egyszerű, repetitív kicsit, de szépen & pontosan van megépítve, kiszámíthatóan felvisz a hátán a legszebb csúcsokra. & nem ám az vagyon, hogy ők a zenekar, te meg a közönség. Tíz perc alatt benne vagy az eseményben. Úgy jár a csípőd, mint egy beekizett ingaóra, lendül a karod, sikítasz, ordítasz, mikor mire vagyon szükség. Csináltak egy olyan számot, ahol az volt az elvárás, hogy az öklödet a fejed fölött rázva ritmusra hoi-hoi-hoi-ozz. Csinálta is mindenki. [Jó, hogy kicsi a hely, a légköbméter/fő arány még kisebb, nem nehéz teleordítani, de valami hihetetlenül tinédzserkori kocsma-pince-koncert hatása volt].

Soil & 'Pimp' Sessions - különös ismertetőjele: griffnyúl.

Kedves kedvesem, hát boldog névnapot. Kedves kölcsönkuty, boldog születésnapot.
A névnapod, kedves kedvesem, közel esik a születésnapodhoz, de sebaj, jó dolog az ünpelelés. A kedves kölcsönkuty meg távol esik tőlem, de majd leszen közel is, legföljebb összevont hármas szülinapot ülünk Lady Constance, a felséges Roxána meg én. Per se a jóember nem tudja rendesen kimondani a nevedet, de hát mégiscsak egy alapmű, legyen neked köszöntés. Repül az idő, egy hónap híján három éves leszen a Roxána iránti csillapíthatatlan & amatőr rajongásom.

Szia, Laci, örülök mind a százhetvenkilenc kicsi, aranyos elefántkilódnak. Meg a lábacskáidnak is. Elmondok neked egy történet arról, hogy miért szeretem a kiselefántokat. Egyszer azt álmodtam, hogy Aradszky Laci & Komár Laci meg akarnak ajándékozni egy kiselefánttal. Apró logisztikai buktatónak tekinthető az, hogy az ajándékozást úgy képzelték, hogy majd én elmegyek Budaörsre & elhozom a kiselefántomat, de sebaj, ez nem akadály. A kiselefánt olyan kicsi volt, hogy pont befért a hónom alá. Kicsi kupicából itta a konyakot, megfogta az ormánykájával & a szájába öntötte. & amikor megkérdeztem, hogy mi a neve, a két dalospacsirta Laci egymásra nézett, majd egyszerre azt mondták: Titok. Megköszöntem szépen & elindultam a Titok nevű kiselefántommal hazafele. Kicsit nehézkesen szállt föl a negyvenes buszra, de megoldottuk. Lyukaszottam neki jegyet.

Szia, Laci, örülök neked. & igérem, hogy senkinek nem mondom el, mi is a valódi neved.