Ma hazafelé a héven egy negyven körüli férfi ült velem szemben. Zöld, rövidujjú ing volt rajta, a felső két gomb kigombolva, kilógott pár szál őszülő mellszőr, az elég fura látvány volt. Farmer volt alatta, vastag övvel, az a fajta rosszul szabott farmer, ami minden seggen egy kicsit trottyos. Klassz sporttáskát hordott. & egy 1963-as Tudományos Közlönyt olvasott, hosszasan kellett bámulnom, hogy a megsárgult címlapról leleshessem az évet, egészen megdöbbentem. Olyan papírra & olyan tintával volt nyomva, mint a régi Gyermekünk & Népi Ellenőrzés folyóirataim, amiket azért őrizgetünk, mert egyikünk-másikunk szerepel benne. (A nővérem, aki gyereknek porcelánfejű-baba-szépségű volt, meséből szökött tiszta tökély, Gyermekünk főcímlaplány volt cirmos kiscicával meg virágokkal. Én jutottam a Népi Ellenőrzés újságba, az úgy volt, hogy mondták, hogy jönni fog a Kádár elvtárs meglátogatni a KNEB dolgozóit, & fognak csinálni fotókat is, kéne valami fogadóbizottság gyerekkel meg virágcsokorral, nem?, te, Marika, neked van az a szép lányod, hozd el azt, majd a kezébe nyomunk valami gazt, odatolja, katt-katt, szuper lesz. A mamámnak meg mind a ketten szépek voltunk, hiába a tény, hogy gyereknek én éktelen csúf voltam, ezért engem vitt, a nővérem amúgy is már túl nagy volt az ilyesmihez. & így lett a munkahelyi folyóiratban kép arról, hogy Kádár elvtárs már-már tiszteletteli döbbenettel szemléli a környék legrusnyább kislányát, aki egy csokor szikkadt-ájult virágot szorongat. Kóróval jöttem, nem virággal. Per se pont az a szám már nincs meg, hogy beszkenneljem magam.) Szóval ez az ember a héven meg hatvanhármas Tudományos Közlönyt olvasott, & én ettől a ténytől dalra tudtam volna fakadni. Amikor leszállt, direkt úgy tettem le a könyvem, hogy elolvashassa a címlapot, ha már én szemtelenül telibe bámultam az újságját. Kicsit előre is dőlt, mintegy tüntetőleg, elolvasta, aztán szerintem helyeslő léptekkel leszállt. Ma úgy érzem, még nincs minden veszve.