Ha pedig kilométer-hiányom van, megpróbálok időben hazaindulni, & végiglongboardozok. Vagy féligvégig. Az új bicikliút még valóban életveszélyes a bekötőút mellett, mert a bekötő végét még most építik, úgyhogy egyszercsak ott találod magad a bicikliút végén a semmiben, a négysávos mellett, dübörögnek az autók, & akkor evickélj át rajta legalább kétszer úgy, hogy te se tudod, hová mész, meg az autósok zömének is új a feltúrtság & szétesettség mai verziója. Ahhoz kell a halált megvető bátorság, ami viszont nekem nincs, mert gyáva vagyok. Kompromisszumnak elmehetek a szabadkikötőig, ott felszállhatok a hévre, & van zebra. Az obitól suhanni viszont minden elütnek-frászt megér. Pont elég távolság, hogy hasson a kerék, elég sokat állok a négy csapágy fölött három centivel, átissza a bokámat & a lábszáramat a forgás, a rezgés, az úthozsimulás, olyasmi érzés, mint mikor didgeridoot fújnak a hasadra, a finom, puha mozgás átúszik a bőrön, be az izomba ínba & attól nevetségesen boldog lesz az ember ám. A hosszabb egyhuzamban boardonlevéshez Iggyt szoktam hallgatni, milyen röhögés már az, mikor megindul a Passenger, hogy and I ride and I ride, és én is éppen ride and ride, már együtt zeng a kerekekkel a bokám, jaj, hát istenem.
& ma pont ezt csináltam hazafelé, zengtem & rajongtam & gubbasztottam a hosszú deszkám legelején boldogan, aztán a hévre várva számot vetettem, & rájöttem, hogy bár az elhatározásocskám megvan, nem valószínű, hogy Iggy koncerten megjelenek még ebben a hónapban. A családi humorérzék még több lábra való helyezésének szupertitkos terve meg a villanyszámla nagyjából pont annyi pénzt hagy a kasszában, hogy a következő gyűjtésig jusson kenyérre & sóra, úgyhogy ezúton bárkinek, aki június utolsó éjszakájára szállást ad a hol is? Sopronban!, felajánlom, hogy cserébe nem fogok hosszasan csacsogni magamról, mert arra ott van a blogom & egyáltalán nem szoktam kínosnak érezni a kussolást, & bárkinek, aki szállást & zuhanyt is ad, felajánlom, hogy büdös se leszek. Utolérhetetlen! [Holnapra biztos elmúlik.]