Szinte megszoktam, hogy kerek boci szemekkel néz az összes nem menetrendszerinti biciklis a hídon [a menetrendszerintiek akkor néztek boci szemekkel, amikor januárban két ballábbal nagykabátban szőrsapkában illegtem a hídon longboarddal, most már olyan megszokással kerülnek ki, mintha csak még egy elgurult dísztárcsa lennék]. Meg mióta átszoktam a népesebb, épp ezért könnyebben járható járdára a híd másik oldalán, sok bociszem nőtt az irodistákra is. Szinte megszoktam azt is, hogy hetente egyszer-kétszer valaki lemeszel, hogy ezmiez, hogyműködik, gyorsabb-e, mint a bicikli, mennyi idő, mennyibe kerül, hol lehet venni, mióta csinálom, tudok-e trükköket, & én nagyon aranyosan végigválaszolgatom tőmondatokban az első pár kérdést, még mosolygok is, de ha nem hagyja abba, inkább a kezébe nyomom, próbáld ki, majd rájössz. Nem, ha béna vagy, akkor nem mész gyorsan, úgyhogy nem tudod magad összetörni. Próbáld ki. A mai megfogott, lemeszelt a hídon & egyből azzal támadott, hogy már látott néhányszor itt, & mondjam már meg, hogy minek örülök ennyire. Kezébe adtam, próbáld ki. Kipróbálta, kurjongatott, visongott, hatalmasan vigyorgott. Addig én fogtam a laptoptáskáját meg az ernyőjét. Úgy adta vissza, hogy most már érti. Adtam neki zsebkendőt, hogy letörölje a sarat a kezéről. Röhögött. Szóval az ilyeneknek egyébként zárójelben azt üzenem, hogy egy olyan lókoszt vacak, amivel én boldogan elsuhangatok, mindenestül megvan harmincezer forintból, ennyibe kerül a guys you wanna be megfelelő oldalán tartózkodni.