Azért biztos jó lehet olyan regényt írni, aminek a címszereplője egyszer megjelenik egy látomásban & megemlítődik egyszer, egy szóban.
Főleg úgy, hogy körülötte forog az egész könyv. Olyan, mint egy misztikus krimi, amiben nincs gyilkos. Csak nem misztikus meg krimi. Nagyon érdekes.
Tulajdonképpen semmi nem történik a könyvben, na jó, eltörik egy láb, összeomlik egy állványzat, meghal egy öcs, emberek megismerkednek egymással, meg ilyenek, de azért érted, több, mint nyolcszáz oldal, & egy poros angol kisváros mindennapi életével foglalkozzunk, a kórházi mosoda vezetőjével, aki régen nagy lokálpatrióta volt, de mostanra csak egy magába forduló, keserű öregember, a csinos, halkszavú, valami megmagyarázhatatlan vonzerőt árasztó pedikűröscsajjal, a kórházból lopott gyógyszerekkel seftelő önjelölt életművésszel, a kurd bevándorlóval, a flúgos tinédzserrel, a valószínűleg narkoskizolepsziás valóban-bolond németnek álcázott futóbolonddal, a professzorral, akinek a lánya Darfúrban moszlimnak szökött & megrendezte a halálát, hogy hozzámehessen valami hadúrhoz, a kisváros notórius családjával, az újépítésű, társasházi lakások kínjaival, most tényleg? Tényleg.
Az egészet belengi valami fenyegető hangulat, a szereplők érzik, de tehetetlenek, vagy ha csinálnak is valamit, csak még jobban belegabalyodnak, végül a vonzalomból is bizalmatlanság, gyanakvás lesz, közelednek, ütköznek, távolodnak, tehetetlenül, jóformán akaratlanul.
Ez a címszereplő, ez a fenyegető jelenlét meg egy udvari bolond. Kegyetlen, karcos, harsány & per se roppant furfangos viccekkel, pofátlanul tiszteletlen, de egyszerűen annyira vicces, hogy muszáj értékelni a humorát.

& nagyon durva, amit művel a formákkal. Ahogy beszélnek, ahogy leírja őket, szétszálaz & összefon, vissza- & előreutalgat, repked, szégyellősen betakarózik, elfordul, tiltakozik. Gyönyörű [a kurd például néha átvált tört-angolból kurdra, de ezt csak onnét veszed észre, hogy más betűtípussal van szedve & cirkalmas tirádákat beszél, bűbájosm, de közben tudom, hogy ezt most csak én értem, az, aki a regényben hallgatja, nem].
& van egy Puckunk is, aki előrelendíti az eseményeket, felnyitja a szereplők szemét, ilyenek, & aki a végén egy elég nagyjelenetet kap, amiben elmondja, amit azért már az olvasó is kezd sejteni egy ideje, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Kérlek szépen, ne érts félre. Próbáld ki. Lebilincselő, de könnyű léptű & rendkívül mókás. Szórakoztató. Öröm nézni, ahogy vergődik az a sok szereplő a furcsa, megszállott, irányíthatatlan életükben. & olyan szabatos, ruganyos, csobogó-patak szöveg. Nagyon tetszett, na. [Pedig nő írta.]

Nicola Barker, Darkmans