Az okos játék.
Ülök a sarkamon a szőnyegen, alkalomadtán előrekuporodva félkönyökölök, a kutya előttem áll, az egyik jobbfajta labdája a szájában, az egyik lába a könyökhajlatomban. [A jobbfajta labda kábé kétöklömnyi, vastagfalú, amit lehet billegtetni úgy, hogy a flötyipofája ráborul, szét nem rágja cafatokra, de azért kiluggatja némiképp.] Esetleg a frizbije [amikor a frizbijét billegteti, az rendkívül szórakoztató, ugyanis gyakorlatilag fejbecsapkodja magát vele].
Szóval sarkonülés, labda, könyök. A játék lényege az, hogy a kutya beleteszi a kezembe a labdát, aztán beleáll a könyökhajlatomba & kiveszi a kezemből a labdát. Beletesz, karontol, kivesz, beletesz, karontol, kivesz. Egyszer mértem, pont lement egy Ren & Stimpy*, míg ezt játszottuk. Az huszonnégy perc. Ennyi idő alatt furcsa görcs bír állni a hüvelykujjamba.

*Megjegyzem, mióta minden nap megnézek egy Ren & Stimpyt, sokkal kiszámíthatóbb lettem. Például teljes biztonsággal elvárható, hogy a nap folyamán legalább egyszer furcsa testtartásban jobbra-balra pattogva eléneklem a Happy Happy Joy Joy-t, ami egy dal, ami nem a bálnákról szól.